repülőgép.

Útlevél és jegy nélkül utazott az USA-ba az orosz férfi, ötlete sincs, hogyan csinálta

Nemrég szürreális jelenetek zajlottak le egy tengerentúli járaton, ahol az utas nem tudta megmondani, hogy is keveredett pontosan a gépre.


A napokban került napvilágra az a furcsa eset, miszerint egy férfi Európából az Egyesült Államok nyugati partjára repült jegy, útlevél, vízum vagy bármilyen dokumentum nélkül, sőt, az utas azt állítja, hogy nem tudja, hogy került a gépre – ennek okán pedig nyomozás indult a férfi ellen – írja az Independent.

Szergej Vlagyimirovics Ocsigava orosz-izraeli kettős állampolgár a bírósági dokumentumok alapján a Scandinavian Airlines járatával indult Koppenhágából, és november 4-én a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren szállt le személyi igazolvány vagy beszállókártya nélkül.

Ráadásul a határellenőrzés során a kaliforniai tisztviselők felfedezték, hogy Ocsigava nem szerepel a Dániából induló gép utaslistáján, de az egyéb Egyesült Államokba induló járatokon sem találták a nevét.

Ez is érdekelhet: A szakértő szerint erre az egy dologra fokozottan ügyelned kell, ha karácsonykor repülsz

A jelentés szerint a repülőgép személyzete végül azért vette észre Ochigavát, mert „a repülőgépen kóborolt és folyton helyet változtatott”, illetve az is gyanús volt, hogy minden étkezés során két adagot kért, és „egy alkalommal megpróbálta megenni az utaskísérő személyzet tagjainak csokoládéját”.

Ráadásul érthetetlen, hogy a férfi miként tudott felsurranni a gépre, mivel saját bevallásuk szerint a légiutas-kísérők nem látták a beszállókártyáját.

Az utast végül az FBI letartóztatta, feljelentést tevő ügynök, Caroline Walling azt írta, hogy Ochigava azt állította, hogy „három napja nem aludt, és nem értette, mi történik vele”.

Azt állította, hogy talán volt repülőjegye az Egyesült Államokba, de nem volt biztos benne, és nem emlékezett arra, hogyan szállt fel a koppenhágai repülőgépre. Arra sem tudott visszaemlékezni, hogyan jutott át a dán repülőtéren a biztonsági ellenőrzésen

– tette hozzá az ügynök.

A rendőrök átnézték a férfi készülékén lévő fényképeket, és a legfrissebb felvétel egy, a világ minden tájáról közlekedő gépek járatinformációit megjelenítő televíziós képernyőt ábrázolt.

Mindezek mellett a koppenhágai repülőtér szóvivője megerősítette a The Independentnek, hogy a férfi annak ellenére szállt fel a járatra, hogy nem volt jegye vagy útlevele.

A megfigyelésünk alapján látjuk, hogy érvényes jegy nélkül szállt fel. A koppenhágai repülőtér fotó- és videóanyagot bocsátott a hatóságok rendelkezésére, akik vizsgálják az esetet. Nagyon komolyan vesszük az ügyet, és ez is része lesz annak a munkának, amelyet folyamatosan végzünk az irányelveink kiigazítása, szigorítása, és a biztonság javítása érdekében

– tette hozzá.

A figyelmetekbe ajánljuk