magyar útlevél
Fotó: Shutterstock

Már nem az olaszoké Európa legerősebb útleve, de Magyarország még mindig a top 10-ben a világranglistán

Az Európai Unió országainak útlevelei a legerősebbek a világon, legalábbis ez derül ki a VisaGuide.World friss rangsorából – a lista élén mégsem a kontinens egyik állama áll, írja a Euronews.


A szingapúri útlevél továbbra is a világ legerősebbjének számít, derül ki a VisaGuide.World friss listájából – a negyedévente megjelenő összeállítást az egyik legmegbízhatóbbnak tartják az utazási iparágon belül. Az ázsiai ország már legutóbb is világelső volt, akkor Olaszország szerepelt a második helyen, Európa legjobbjaként.

Az igazi meglepetést azonban Finnország pozíciója jelenti: az észak-európai ország 2023-ban még csak a 13. volt, most viszont már a kontinens legjobbja. Szorosan utána következik Spanyolország, Dánia és Olaszország.

A top 10-ben szerepel még Málta, Franciaország, Ausztria és Magyarország is – hazánk a legutóbbi hatodik helyről ugyan a tizedikre csúszott vissza, de még így is a világ egyik legerősebb útlevelével büszkélkedhetünk.

A top 20-ban Szingapúr mellett csupán egyetlen ország szerepel, ami nem Európában található: Japánról van szó, ami a legutóbbi 14. helyről a kilencedikre lépett elő.

A vállalat minden évben négyszer 199 országot és területet értékel világszerte, és az eredményeket olyan tényezőkre alapozza, mint a vízummentesség és az elektronikus vízumok elérhetősége.

A figyelmetekbe ajánljuk