Sevilla, Spanyolország
Fotó: Shutterstock

Európai városok, amiket pikkpakk bejárhatunk sétálva

Habár utazás előtt nem árt, ha kicsit alaposabban átnézzük, milyen látnivalók és érdekességek vannak az adott helyen, amelyeket mindenképp érdemes meglátogatnunk, néha akkor futunk bele a legszebb és legkülönlegesebb helyi látványosságokba, amikor céltalanul sétálunk és gyönyörködünk a városban.


Európában számtalan olyan város létezik, amelyet gyalogosan is kiválóan be tudunk járni, így a Preply nevű online felület készített egy friss felmérést, melyet a Time Out szemlézett. A kutatásban a sétatávolságot vizsgálták az öt legismertebb nevezetességek között, Európa 30 legnépszerűbb városain belül.

A kutatás végeredményét közlő lista első helyére a spanyol város, Sevilla került, ahol az átlagos távolság mindössze 1,6 kilométer, azaz 20 perc sétát jelent, ezzel lehagyva minden más európai helyet, köztük Madridot is, amely csak a 14. helyen végzett a listán. Sevilla a lépések számában is kiemelkedő, hiszen csak körülbelül 2100 lépésnyire találhatók a nevezetességek egymástól.

Sevilla, Spanyolorsz\u00e1g

Sevilla, Spanyolország

Fotó: Shutterstock

Második helyen az olaszországi Velence végzett, ahol a sétatávolság átlagosan 2 kilométer, amelyet durván 27 perc alatt lehet megtenni. Portugália egyik népszerű látogatóhelye, Porto foglalta el a dobogó harmadik helyét, ugyanis ott összesen 30 perc sétával, 2,3 kilométerrel érjük el a legszebb látnivalókat sétálva, amit olykor a meredek emelkedők megnehezítenek.

Érdekesség, hogy egy másik listán Münchent jelölik meg a legjobb sétálóvárosnak, míg a Preply felmérése alapján az egyik legrosszabb helyre került, mivel a távolság átlagosan 16 kilométer, amely több mint három óra sétát jelent, míg egyik nevezetességtől eljutunk a másikig.

A lista első 15 helyezése végül így alakult:

  1. Sevilla, Spanyolország
  2. Velence, Olaszország
  3. Porto, Portugália
  4. Firenze, Olaszország
  5. Athén, Görögország
  6. Amszterdam, Hollandia
  7. Köln, Németország és Milánó, Olaszország
  8. Verona, Olaszország
  9. Nizza, Franciaország
  10. Róma, Olaszország és Isztambul, Törökország
  11. Koppenhága, Dánia
  12. Madrid, Spanyolország
  13. Krakkó, Lengyelország

Az 5 legkevésbé alkalmas város, ha sétálva szeretnénk felfedezni:

  1. Lisszabon, Portugália
  2. Zágráb, Horvátország
  3. Hamburg, Németország
  4. München, Németország
  5. Oslo, Norvégia

A figyelmetekbe ajánljuk