Kilátás a luccai toronyból
Fotó: Shutterstock

A gyönyörű toszkán kisváros, ahol fák nőnek egy torony tetején

Lucca egy varázslatos város Toszkánában, Olaszországban. Bár a környéken jó pár hasonlóan idilli települést találunk, Luccában nem a jellegzetes házakkal körülvett főtér az egyetlen látványosság: a város látképét egykor meghatározó tornyok egyik utolsó darabján már legalább 500 éve fák nőnek.

A 14. század elején Luccában még több mint 250 torony állt, és mint más olasz városokban, az épület magassága itt is a tulajdonos társadalmi jelentőségét tükrözte, a rivális családok pedig valósággal versengtek a legmagasabb torony megépítéséért.

A várost akkoriban uraló Guinigi család egy nem hétköznapi toronnyal igyekezett kitűnni a többi közül – ezért sajátjuk tetejére az újjászületést jelképező fákat ültettek.

A kereskedőcsalád utolsó leszármazottjának végrendelete szerint a torony – és a hozzá tartozó palota – a város tulajdonába került, és a mai napig az első számú látványosságnak számít. A román-gótikus stílusú Torre Guinigi emellett az egyetlen olyan, akkor még magántulajdonban álló torony, amelyet nem bontottak le a 16. században.

A Torre Guinigi

A Torre Guinigi

Fotó: Shutterstock

Ennek megfelelően a régi 250-ből ma már csak 9 épület magasodik Lucca fölé – de egyik sem olyan magas, mint a Guinigi-torony, amely 44 méterével kiemelkedik a többi közül. Ahogy a Player kiemeli, a kőből és téglából épült tornyot 230 lépcsőfokon lehet megmászni, csúcsáról pedig nemcsak az óvárost, hanem az Apuai-Alpokat és az Appennineket is látni lehet.

Tetején ráadásul egy földdel megtöltött láda is áll, amelybe eredetileg hét magyaltölgyet ültettek – hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk, de egy 16. századi krónikában már említik.

Emiatt feltételezhető, hogy a Guinigi-torony kertje minimum 500 éves, persze az itt álló tölgyeket az évszázadok során többször is újraültették.

A figyelmetekbe ajánljuk