John Gress Media Inc/Shutterstock.com
február 17., 2026  ●  Utazás
Hamu és Gyémánt

Bezárt bázisok, megszűnő járatok: így rajzolja át Európa légi közlekedését a Ryanair

A Ryanair 2026-ban jelentős útvonalcsökkentésre készül Európa-szerte. A légitársaság döntése több országot érint, és összességében nagyjából hárommillió ülőhely megszűnésével járhat. A háttérben elsősorban az emelkedő adók, a légiforgalmi díjak, valamint a regionális repülőterek költségeinek növekedése áll.

A legnagyobb kapacitáscsökkentés Németországot érinti. A Ryanair már 2025 októberében bejelentette, hogy a 2025–2026-os téli menetrenddel 24 útvonalat töröl, ami közel 800 ezer ülőhely kiesését jelenti. Több repülőtéren – köztük Hamburgban, Berlinben és Kölnben – már korábban is csökkent a jelenlét, míg Lipcsében, Drezdában és Dortmundban a működés felfüggesztése 2026-ban is fennmarad. A légitársaság szerint a magas németországi légi közlekedési adók és biztonsági díjak jelentősen rontják az ország versenyképességét – számol be a hírről a Euronews.

Spanyolországban szintén komoly átszervezés zajlik. A Ryanair a 2025-ös téli szezonban már mintegy egymillió ülőhelyet vont ki, ezt pedig 2026 nyarán további 1,2 millió követi. Megszűnnek a járatok több regionális repülőtérre, leáll a működés Santiago de Compostela bázisán, és jelentősen csökkennek az összeköttetések a Kanári-szigetek irányába is. A döntés hátterében a spanyol repülőtér-üzemeltetővel, az Aenával fennálló viták, valamint az emelkedő díjak állnak, miközben a Ryanair szerint a regionális repterek egyre kevésbé versenyképesek más országok alacsonyabb költségű alternatíváival szemben.

Illusztráció
Fotó: SweetHour/Shutterstock.com

Franciaországban már korábban is érezhető volt a visszalépés. A légitársaság 2025 telén 25 útvonalat és mintegy 750 ezer ülőhelyet törölt, főként az emelkedő francia repülési adók miatt. Bár Bergerac esetében sikerült megállapodni a járatok újraindításáról 2026 nyarára, több regionális repülőtéren továbbra is szünetel a működés. 2026 elején újabb bejelentés érkezett: a Ryanair március végétől kivonul Clermont-Ferrand repülőteréről is, környezetvédelmi okokra hivatkozva.

Belgiumban a helyzetet egy új légi közlekedési adó élezte ki, amely utasonként tíz euróra emelkedik. Ennek hatására a Ryanair húsz útvonalat és egymillió ülőhelyet töröl Brüsszel és Charleroi környékén, miközben több repülőgépet is kivon az ottani bázisokról. A légitársaság szerint az intézkedés a jegyárak emelkedéséhez és a forgalom visszaeséséhez vezethet.

Portugáliában a Ryanair az Azori-szigetekre irányuló összes járatát megszünteti 2026 tavaszától, ami évente mintegy 400 ezer utast érinthet. A döntést a magas légiforgalmi irányítási díjakkal, az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer költségeivel és az új utazási adóval indokolják. Hasonló átszervezések várhatók Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is, ahol a társaság hetente több járatot szüntet meg, elsősorban kapacitásátrendezés miatt.

A Ryanair közlése szerint a kivonulások nem véglegesek: ha az érintett kormányok csökkentik az adókat és a működési költségeket, a légitársaság kész újra növelni a kapacitásait.
Nyitókép: Illusztráció / John Gress Media Inc/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök