
Talajra fészkelt az Őrségi Nemzeti Park röpképtelen gólyája
A különleges történet a kőszegi Chernel-kert gólyaudvarhoz kapcsolódik, ahol jelenleg tizenegy pár, tartósan röpképtelen fehér gólyát ápolnak. A madarak közül három pár már áprilisban elkezdte a költést, így a szakemberek szerint idén is több fióka cseperedhet majd fel a védett környezetben.
Ezt is olvasd el! A tavaszi hideg miatt alig tudnak repülni a kimerült gólyák
A tervek szerint ezeket
a fiatal gólyákat később visszavezethetik a természetes élőhelyükre, ahol esélyt kapnak a szabad életre.
A portál beszámolója szerint a sérült gólyák számára komoly kihívást jelent, hogy nem tudnak magasabb helyekre – például fákra vagy oszlopokra – fészket rakni, mint fajtársaik.
Ennek ellenére
az emberek biztosította, zavarásmentes környezet lehetővé teszi számukra, hogy a talajra épített fészkekben is sikeresen neveljenek fiókákat.
Még több érdekesség! Nálunk pihent meg a világ legidősebb fekete gólyája
Ahogy arról mi is beszámoltunk, nemrégiben egy másik szívmelengető hír is napvilágot látott: az ország egyik legismertebb gólyapárja, Szofi és Macus ugyanis ismét utódokat nevel. A korosodó Szofi idén nyolcadik alkalommal tért vissza sérült párjához, ami nemcsak megható, hanem példamutató is a fajfenntartás szempontjából.
Nyitókép: A zavartalan körülmények miatt a földre rakott fészkek is biztonságban vannak az Őrségi Nemzeti Park területén / Photo by Jos van der Deure on Unsplash