Egy nő ül a repülőn.

Nem tudsz mit kezdeni a szorongó utastársaddal a repülőn? A szakértők tanácsai sokat segíthetnek!

A barátaid vagy a közeli hozzátartozóid rettegnek a repüléstől? Neked is görcsbe rándul a gyomrod a felszállás előtt? Az alábbi cikkben különböző szakértők tanácsait szedtük össze arra vonatkozóan, hogy mit is érdemes tenned, ha az utastársad szorong a repülés előtt, vagy éppen az út közben.


Ugyan az aviofóbia – a repüléstől való kóros félelem – csupán az emberiség néhány százalékát érinti, azonban a repülés miatti szorongás kifejezetten sok embert gyötör az utazások során.

A saját magad, illetve a környezeted megnyugtatására szolgáló technikákat azonban már kifejlesztették, néhány szakértő pedig megosztotta, miként érdemes használni ezeket a praktikákat.

Jenny Matthews, a State of Mind Therapy tulajdonosa elmondta, hogy egy szorongó utas esetében gyakran úgy érezhetjük, hogy konkrétan semmilyen segítség sem hatásos, ezért érdemes a felszállás előtt megkérdezni, hogy miben tudunk segíteni, vagy hogyan tudjuk támogatni az illetőt.

Ez is érdekelhet: A légiutas-kísérők 8 trükkje, ami neked is segít túlélni a nyári utazásokat

Néhányan talán azt szeretnék, hogy fogd a kezüket, és emlékeztesd őket a légzésre, mások pedig azt, hogy legyél teljesen csendben. Előre tudd meg, hogyan tudod támogatni őket, így kikerülheted a találgatásokat, és ez segít abban, hogy magabiztosabban tudd átsegíteni őket ezen az időszakon

– mondta Matthews a Travel + Leisure-nek.

Elizabeth Crane pszichológus egyetértett az előtte szólóval, sőt még pár, szintén hasznos tanácsot is megosztott az olvasókkal.

Ne súlyosbítsd az útitársad szorongását azzal, hogy többet beszél róla, mint amennyit kell. Ha egy utazó felhozza, és beszélni akar a félelmeiről, vagy támogatásra van szüksége ezekben a pillanatokban, igen, legyél ott. De egyébként koncentrálj arra, hogy ne beszélj túl sokat

– tanácsolta Crain.

Az előbbi tanácsok mellett mindkét szakember kiemelte, hogy mindenképp érdemes tájékoztatni a légiutas-kísérőket a fennálló problémáról, mivel ők nagy valószínűséggel professzionális módon fognak tudni foglalkozni a szorongó utassal.

A figyelmetekbe ajánljuk