
Párizsban hamarosan elindul az új reptéri vonat – ezt érdemes tudni róla
2027 tavaszától érezhetően egyszerűbbé válhat a bejutás a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről a városba. A CDG Express nevű új vasúti összeköttetés közvetlen kapcsolatot kínál majd a belváros felé: a vonatok negyedóránként indulnak, az út pedig mindössze 20 percet vesz igénybe.
A járat a tervek szerint 2027. március 28-án indul el, és Európa egyik legforgalmasabb repülőterét köti össze a 10. kerületben található Gare de l’Est pályaudvarral. A vonatok reggel 5 és éjfél között közlekednek, minden nap azonos menetrenddel, írja az Euronews.
Jelenleg a legtöbb utas az RER B elővárosi vonalat használja, amely 34 perc alatt ér be a Gare du Nord állomásra. Ez továbbra is fontos alternatíva marad, különösen az ára miatt: egy jegy jelenleg 11,80 euró. Az új expresszjárat ezzel szemben a gyorsabb és kiszámíthatóbb bejutást célozza, bár a jegy pontos árát még nem jelentették be. A tervek szerint a családdal utazó 16 év alatti gyerekek ingyen használhatják majd a járatot, az Île-de-France régióban élő, Navigo-bérlettel rendelkező utasok pedig 30-40 százalékos kedvezményt kaphatnak.

A CDG Express bevezetése egy átfogóbb közlekedési átalakítás része. Készül egy új gyalogos alagút is, amely a Gare du Nord és a Gare de l’Est pályaudvart köti majd össze. Bár a két állomás mindössze 500 méterre található egymástól, naponta mintegy 800 ezer utas halad át rajtuk, így az összekötés jelentősen egyszerűsítheti az átszállásokat. Az átadást 2027 tavaszára tervezik, a reptéri járat indulásához igazítva.

A következő években új metróvonal is épül. A 17-es vonal Saint-Denis és Mesnil-Amelot között halad majd, és szintén érinti a Charles de Gaulle repülőteret. Az első szakasz 2027 közepére készülhet el, a Parc des Expositions állomásig tartó bővítés 2028-ban várható, a teljes vonal pedig a jelenlegi tervek szerint 2030-ra állhat forgalomba.
Mindez jól mutatja, hogy Párizs egyszerre alakítja a jövő közlekedését és tartja életben a múlt ikonikus tárgyait. Ahogy arról nemrég beszámoltunk, árverésre kerül az Eiffel-torony egy eredeti csigalépcsőjének egy szakasza: az a szerkezet, amelyen egykor a látogatók a felső szintek felé haladtak, egészen Gustave Eiffel irodájáig. A lépcsőt az 1980-as években bontották el, darabokra vágták, és azóta múzeumokba, illetve magángyűjteményekbe került – most pedig egy újabb részlet talál gazdára. Ha pedig a toronyhoz már nem juthatunk hozzá ilyen formában, a helyszín továbbra is ugyanúgy megkerülhetetlen része marad egy párizsi utazásnak.
Olvasd el ezt is!