Érdemes odafigyelnünk, ha legközelebb Párizsban járunk: egy nemrég végzett vizsgálat megállapította, hogy a francia főváros bisztrói és kávézói sokszor olcsó bort szolgálnak fel a turistáknak, miközben prémium árakat számolnak fel.
A vizsgálatot a Le Parisien nevű francia napilap végezte, akik két borszakértővel közösen térképezték fel, pontosan milyen borok is kerülnek a turisták poharába Párizsban. Azért, hogy a lehető legpontosabb képet kapják a helyzetről, a két szakértő angolul beszélő utazónak adta ki magát.
Ez is érdekelhet! Párizsban hamarosan 500 utcáról tiltják ki az autósokat
A vizsgálat megállapította, hogy az olyan borokat, mint például a prémium chablis, amit poharanként 9 euró (kb. 3600 forint) körüli áron adnak, sokszor olyan borokkal cserélik fel, mint a sauvignon, ami alapból csak 5 euróba (kb. 2000 forint) kerülne.
A párizsi vendéglátóiparban dolgozók a lapnak elmondták, hogy a csalás széles körben elterjedt – különösen a város azon kerületeiben, ahol sok a turista, írja az Express.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy több mint 30 éves éttermi tapasztalattal rendelkező pincérnő így nyilatkozott a Le Parisiennek:
Olyan bort szolgálhatunk fel, amilyet csak akarunk. Az embereknek nincs meg az ízérzékük, hogy észrevegyék – egy sommelier érzi a különbséget, de egy turistának fogalma sincs róla. Néha még a maradék bort is visszaöntöm a palackba.
Egy másik pincér elmondta: volt már rá példa, hogy főnökétől utasítást kapott arra, hogy olcsóbb bort szolgáljon fel ahelyett, hogy felnyitna egy drágább palackot.
Ha tovább olvasnál: Szabadtéren pihennél? Ezekben a városokban találod a legtöbb parkot
A vizsgálatban részt vevő egyik szakértő, Marina Giuberti borkereskedő mester azonnal felfedezte, hogy egy pohár sancerre-t egy olcsóbb sauvignonra cseréltek (ami amúgy szintén szerepelt az általa meglátogatott hely itallapján). Miután panaszkodott, a pincér hozott még egy pohárral ugyanabból a borból.