Róma

Rossz hír a Rómába utazóknak! Fizetőssé válik az egyik legnépszerűbb látványosság

Az olaszok alaposan bekeményítettek, mostantól 5 eurót kell fizetnie annak, aki be akar lépni a Pantheonba.


A Pantheont minden évben több millió turista látogatja meg, az olaszok pedig némi bevételre szeretnének szert tenni ebből.

A tervek szerint a befolyó összeg 70 százalékát a takarítás és karbantartás fedezésére fordítanák, a maradékot pedig a római egyházmegye kapná meg az olasz idegenforgalmi minisztériumtól.

Fontos azonban kiemelni, hogy a vallási szertartások alatt a résztvevőknek semmilyen belépőt nem kell majd fizetniük, az új szabály ugyanis a turistákat érinti.

A Pantheon a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető fiatal épületnek, ugyanis i. u. 117-ben épült, és ez a látványosság büszkélkedhet a világ legnagyobb vasbetonmentes kupolájával.

Az eddig megkérdezett utazók egyébként nem nehezteltek a döntés miatt, egy német turista például azt mondta a Schengen Visa Info-nak, hogy ahhoz, hogy az épület 2000 év múlva is álljon, teljesen egyértelmű, hogy az önkormányzatnak szüksége van a pénzre.

A belépő bevezetése mostanában kifejezetten elterjedté vált Rómában, hiszen többek között a Colosseum esetén is fizetnünk kell, ha be akarunk menni.

Nyilvánvalóan ez a lépés sokaknak nem fog tetszeni, de az is köztudott, hogy az ilyen régi épületek fenntartása óriási pénzeket emészt fel.


A figyelmetekbe ajánljuk