
Figyelembe véve a szokatlan körülményeket, a lehetséges baktériumokat, a szűkös tereket és a betörések lehetőségét, a hotelszobák számos olyan kockázatot hordoznak magukban, amelyekre nem árt felkészülni – hiszen mind tudjuk, hogy jobb félni, mint megijedni.
2024. február 22. ● Hamu és Gyémánt
5 trükk, ami egyszer még biztosan jól jön majd a…
Hamu és Gyémánt

Mint minden évben, úgy idén is elkészült az Európai Bizottság jelentése, amelyben kiderül, mely európai városokat tartják az ott élők a legbiztonságosabbaknak. Az élen – nem meglepő módon – egy skandináv főváros végzett, összességében pedig elmondható, hogy a nagyvárosok csúnyán megbuktak.
2024. február 22. ● Hamu és Gyémánt
Jelenleg északon találjuk az Európai Unió legbiztonságosabb…
Hamu és Gyémánt

Thaiföld napjaink egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A mosoly nemzeteként is ismert ország igazi vendégszerető állam, éppen ezért nem érdemes visszaélni a kedvességükkel. Amikor pedig Thaiföldre utazunk – egy teljesen más tradíciókkal rendelkező országba –, ajánlott alapismeretekkel…
2024. február 21. ● Hamu és Gyémánt
5 dolog, amit semmiképp se csinálj, ha Thaiföldön jársz
Hamu és Gyémánt

Washington államban található egy tó, amelynek alakja egy szívet formál – kialakulása azonban egy szörnyű katasztrófára vezethető vissza.
2024. február 20. ● Hamu és Gyémánt
Sötét titkot rejt az internetet is meghódító szívalakú tó
Hamu és Gyémánt

Olaszország Európa egyik legközkedveltebb nyári úti célja – a gyönyörű tengerpartjaival, mesés tájaival, isteni gasztronómiájával mindent megkaphatunk, ami egy tökéletes nyaraláshoz szükséges. Egyes területeket azonban bonyolultabb volt megközelíteni, ha repülővel utaztunk az országba, egészen…
2024. február 20. ● Hamu és Gyémánt
Európa egyik legnépszerűbb úti célja mostantól nem csak…
Hamu és Gyémánt

A borkultúrájáról is ismert Firenze átépíti repülőterét – az épület tetején szőlőültetvény is helyet kap majd.
2024. február 18. ● Hamu és Gyémánt
Szőlőültetvény borítja majd az olasz város repülőterének…
Hamu és Gyémánt

Hamarosan beköszönt a tavasz, az enyhébb időben pedig mi sem eshet jobban, mint egy tartalmas hétvégi kirándulás. Nemcsak fizikailag, de mentálisan is jót tesz nekünk, ha néha kiszakadunk a mókuskerékből és szívunk egy kis friss levegőt. Hogy pontosan hova érdemes menni Budapest környékén? Mutatjuk!
2024. február 17. ● Hamu és Gyémánt
4 kellemes Budapest-környéki kirándulóhely, ha hétvégén…
Hamu és Gyémánt

Egy utazási portál évről-évre nyilvánosságra hozza az öreg kontinens legvonzóbb úti céljait – meglepetések is vannak az idei listán.
2024. február 16. ● Hamu és Gyémánt
Egy friss rangsor szerint ezek a városok Európa legjobb úti…
Hamu és Gyémánt

Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor a koronavírus teljesen ellehetetlenítette az utazást, a szakértői állaspontok szerint 2024-ben már jó éve lesz a turizmusnak. Noha sokan úgy gondolják, a nyaralás minden esetben drága mulatság, mi most mutatunk 5 tippet, amivel lefaraghatunk a…
2024. február 16. ● Hamu és Gyémánt
Ha követed ezt az 5 szakértői tippet, olcsón beutazhatod a…
Hamu és Gyémánt

Az emberek olykor a legkönnyebben kiküszöbölhető hibák miatt késik le a járataikat, de természetesen számtalan egyszerű módja van annak, hogy a repülőtéri utazás a lehető legzökkenőmentesebb legyen. Íme a három a leggyakoribb ok, ami miatt lekéshetjük a gépünket.
2024. február 15. ● Hamu és Gyémánt
Ez a három leggyakoribb ok, amiért általában lekéssük a…
Hamu és Gyémánt
2024. február 15. ● Hamu és Gyémánt
7 buta reptéri hiba, ami sok-sok pénzünkbe kerülhet
Hamu és Gyémánt

A Kiskunsági Nemzeti Park északi részén, a Felső-kiskunsági szikes tavaknál feltűnt egy hazánkban ritkaságszámba menő örvös lúd. Bár a mutatós madár európai állománya növekvő tendenciát mutat, mivel tengerparti vonuló, nagyobb csoportokkal szinte biztosan nem találkozhatunk.
2024. február 15. ● Hamu és Gyémánt
Igazi ritkaság: különös állat köszönt be a Kiskunsági…
Hamu és Gyémánt

Történelmi emlékek, gyönyörű építészet, ideális éghajlat – ez a spanyol kisváros minden igényt kielégít.
2024. február 14. ● Hamu és Gyémánt
Nem bírod már tavasz nélkül? Ebben a spanyol városban már…
Hamu és Gyémánt

Virágzó fák, illatos kertek és napsütötte városok, a tavasz Európában egyszerűen varázslatos. Te is ezen ábrándozol? Esetleg már most a tavaszi kiruccanást tervezgeted? Nem is kell tovább keresned, hiszen összegyűjtöttünk 5 úti célt, ami tökéletes választás lehet egy felejthetetlen utazásra.
2024. február 13. ● Hamu és Gyémánt
5 úti cél, amit nem szabad kihagynod idén tavasszal!
Hamu és Gyémánt

Múlt héten közel 100 orosz állampolgár repült Észak-Korea fővárosába, hogy egy sielős-városnézős kiránduláson vegyenek részt. Ez az első külföldi turistacsoport, amely a koronavírus-világjárvány kitörése óta ellátogat a világ egyik legelzártabb államába.
2024. február 12. ● Hamu és Gyémánt
Észak-Korea végre megnyitotta határait, az első 100 turista…
Hamu és Gyémánt

Egy francia turista álomutazása rémálommá vált, miután megvádolták azzal, hogy egy ókori tárgyat akart hazacsempészni szuvenírként.
2024. február 12. ● Hamu és Gyémánt
Ókori darabnak hitték az olcsó szuvenírt, 8 napot ült…
Hamu és Gyémánt

A Finnair arra kéri utasait – egy adatgyűjtési kezdeményezés részeként –, hogy az indulási kapunál lépjenek a mérlegre. A finn vállalat szerint erre a lehető legbiztonságosabb utazási körülmények kialakítása miatt van szükség.
2024. február 11. ● Hamu és Gyémánt
Mostantól nemcsak a bőröndök, hanem az utasok súlyát is…
Hamu és Gyémánt

A legrutinosabb utazók február közepére szinte teljes egészsében megtervezik mikor, hova és hányszor kelnek majd útra az adott évben. A Szallas.hu most a magyarok 2024-es utazási kalendárjáról tett közze egy kimutatást, melyhez előfoglalási adatokat használtak fel.
2024. február 10. ● Hamu és Gyémánt
Küldöld vagy belföld? Kiderült hova és hányszor utazik idén…
Hamu és Gyémánt

Luxemburg, Reykjavík és Berlin is szerepel azon tíz európai városok között, ahol az emberek a legelégedettebbek a munkahelyi helyzetükkel. De vajon miképp néz ki a teljes rangsor?
2024. február 10. ● Hamu és Gyémánt
Ebben a 3 európai városban járnak legjobban a külföldi…
Hamu és Gyémánt

Gondolhatnánk, hogy a repülőgépek térhódításával mindent keresztül-kasul bejárhatunk már a világon. Ez nagyrészt igaz is, létezik viszont pár – vallási, politikai vagy kulturális – helyszín, amely fölött szó szerint tilos tartózkodnia és áthaladnia bármely légi közlekedési eszköznek.
2024. február 9. ● Hamu és Gyémánt
6 zóna a világon, ahol egy repülőgép sem haladhat át
Hamu és Gyémánt

A MÁV-START frissen közölt statisztikája azt mutatja, hogy 2023-ban megugrott azon utasok száma, akik a Magyarországra és a Magyarországról induló éjszakai vonatokat választották. Budapestet tizenhárom hálókocsis járat érinti: többek között Prágába, Berlinbe, és nyáron az Adriai-tenger partjára is…
2024. február 9. ● Hamu és Gyémánt
Rendkívül népszerűek voltak tavaly a MÁV hálókocsis járatai
Hamu és Gyémánt

Február elején a Thaiföld közepén található, utazók körében is népszerű Lopburi üdülőhelyet egy nagyjából 3500 fős majomhadsereg szállta meg. Bár turisták menekülőre fogták, a majmok találtak maguknak újabb ellenségeket: a helyieket.
2024. február 8. ● Hamu és Gyémánt
Menekülnek a turisták: makákók hadserege foglalt el egy…
Hamu és Gyémánt

Jelentősen túllépte az előre tervezett 19,7 milliárd forint bevételt a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. a 2023-ban. Az előzetes adatok alapján közel 23 milliárd forint lett az adózás előtti befolyt összeg, idén pedig még ezt az összeget is túlszárnyalhatják a fővárosi fürdők.
2024. február 8. ● Hamu és Gyémánt
Őrületes hazai rekord: soha nem ment még ilyen jól a…
Hamu és Gyémánt
2024. február 7. ● Hamu és Gyémánt
Mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba, ha belföldön…
Hamu és Gyémánt

Ha egy forgalmas, turistáktól hemzsegő városra gondolunk, valószínűleg London, Párizs vagy New York jut először eszünkbe. Az Euromonitor International által készített felmérésből azonban kiderül, hogy a három metropolisz közül egyiknek sem sikerült elfoglalnia a 2023-ban leglátogatottabb városnak…
2024. február 7. ● Hamu és Gyémánt
Meglepő, hogy melyik város vonzotta a legtöbb turistát…
Hamu és Gyémánt

Párizst szokták a szerelmesek városának nevezni, persze nehezen megvalósítható, hogy minden évben a francia fővárosban ünnepeljük szerelmünkkel a Valentin-napot. De nyilvánvalóan nincs is szükség rá. Azonban, ha mégis elutaznánk kedvesünkkel, az Ubuy e-kereskedelmi platform 2024-re összeállított…
2024. február 7. ● Hamu és Gyémánt
Egy nemzetközi felmérés szerint ez a magyar város a legjobb…
Hamu és Gyémánt

Az American Airlines közvetlen járatot indított Dallasból Brisbane-be, amivel a légitársaság hálózatának leghosszabb nonstop járata lett, és helyet kapott az égbolt 10 leghosszabb kereskedelmi járata között. De vajon mely járatok szerepelnek még ezen a toplistán?
2024. február 5. ● Hamu és Gyémánt
A világ leghosszabb repülőútjain akár egy könyvet is…
Hamu és Gyémánt

A WeThrift e-kereskedelmi márka a közelmúltban átfogó kutatást végzett azzal a céllal, hogy kiderítse, hova kell utaznunk akkor, ha fontos számunkra, hogy ne költökezzünk sokat. A felmérés során a tömegközlekedés, a turisztikai látványosságok és a szállások megfizethetőségét, valamint a boltok és…

Mivel egyre többen vagyunk, akik utazásaik során is törekszenek a fenntarthatóságra, jó tudni, hogy mely országok foglalkoznak leginkább a környezetvédelem kérdésével. A svéd Hemsol által készített átfogó kutatás például a segítségünkre lehet, melyből az is kiderül, hogy Európán belül melyik…
2024. február 3. ● Hamu és Gyémánt
Ahol a fenntarthatóság az első – ezek jelenleg a legzöldebb…
Hamu és Gyémánt

A román, görög és bolgár európai parlamenti képviselők levélben sürgették Görögország migrációs és menekültügyi miniszterét, hogy szüntesse meg a szárazföldi határellenőrzést Szófia, Bukarest és Athén között. Mindezt úgy, hogy nem támogatja teljesen minden EU-s tagállam az ügyet.
2024. február 3. ● Hamu és Gyémánt
Hamarosan megszűnhet a határellenőrzés néhány balkáni állam…
Hamu és Gyémánt

