
Az elmúlt hónapokban Európa több részén komoly szabályozásokat vezettek be a túlturizmus ellen. Van, ahol különböző adókkal, máshol a rövid távú lakáskiadás korlátozásával próbálják meg visszaszorítani a látogatók számát. Mindezek mellett azonban akadnak olyan országok is, ahol ennek épp az…
2024. december 13. ● Turi Dániel
Ebben a 6 országban még fizetnek is, csak költözzön már oda…
Turi Dániel

Ma már az életünk nagy részét online éljük, így nem csoda, hogy egyre több cég vizsgálja a különböző közösségi médiában megjelenő tartalmakat, a Google-kereséseket és a posztokat, annak érdekében, hogy trendeket figyeljenek meg. Ezt tette a Titan Travel’s Social Travel Index is, ami az Instagram, a…
2024. december 12. ● Turi Dániel
Ezek a városok lesznek a legnépszerűbbek az Instagramon…
Turi Dániel

Az Euromonitor International adatelemző cég minden évben közzétesz egy felmérést, amelyben a világ legjobb úti céljait rangsorolja. Bár a közhiedelem szerint New York vezeti a listát, valójában egy tőlünk nem is olyan messze található európai fővárosé lett az aranyérem, ráadásul zsinórban másodszor.
2024. december 11. ● Hamu és Gyémánt
Ezt az európai fővárost választották meg a világ legjobb…
Hamu és Gyémánt

Rengetegen ingáznak napi szinten Ausztriába, közülük pedig a legtöbben autóval indulnak útnak. 2025-től viszont nemcsak Magyarországon, de Ausztriában is magasabbak lesznek az autópályadíjak – mutatjuk, mekkora áremelkedésre érdemes számítani.
2024. december 11. ● Hamu és Gyémánt
Rossz hír az ingázóknak – hamarosan drágább lesz eljutni…
Hamu és Gyémánt

Egy utazás során sokféle fordulattal találkozhatunk, ami teljesen felülírja az eredeti terveinket, de csak a legritkább esetben csöppenhetünk olyan kalandba, mint amilyenben egy brit turistának, Marwan Businnak volt része. A férfi ugyanis úgy döntött: Costa Rica helyett az Amazonast fedezi fel…

Nem mindennapi eset történt a Skócia nyugati partjainál magasodó Corsewall Point világítótoronynál: egy műszaki ellenőrzés során egy gépészmérnök véletlenül rátalált egy 132 éves palackpostára, írja a Drive. Mutatjuk, miről szól a több mint egy évszázados üzenet!
2024. december 10. ● Hamu és Gyémánt
Több mint 100 éve készült palackpostát találtak egy skót…
Hamu és Gyémánt

Ha most épp nem minden idők legjobb európai karácsonyi vásárába mennél, de mégis a fővároson belül szeretnél hangolódni az ünnepekre, mutatunk 5 kiváló programot Budapest dombos oldalán.
2024. december 9. ● Hamu és Gyémánt
5 adventi program a főváros budai oldalán, ami igazi…
Hamu és Gyémánt

Talán a tőzsdékről vagy gengszterekről szóló filmek miatt az adómentes országokról rögtön egyfajta elbűvölő, mediterrán, tengerparti paradicsom jut eszünkbe. Ezeket az országokat sokszor az úti célokat tartalmazó listánk legégére soroljuk, de rengeteg lehetőséget tartogatnak még akkor is, ha…
2024. december 8. ● Hamu és Gyémánt
3 adómentes ország, ahol megfizethető az élet – tippek, ha…
Hamu és Gyémánt

Olaszország egyes régiói évek óta az elnéptelenedés problémájával küzdenek. Ennek orvoslása érdekében a városvezetések egyre több olyan kezdeményezéssel rukkolnak el, mint például az egyeurós házak vagy a beköltöző külföldiek anyagi támogatása. Most újabb lehetőség tárul elénk, ha minden álmunk…
2024. december 8. ● Hamu és Gyémánt
Olaszországba költöznél? Most egy komplett toszkán falut is…
Hamu és Gyémánt

A karácsonyi ünnepek közeledtével egyre többen terveznek elutazni, hogy fenyőillatú, havas tájakon, hangulatos vásárokban vagy épp ellenkezőleg, melegebb éghajlaton töltsék az év végi pihenésüket. A Mentalfloss összeállításából kiderül, hogy mik az idei ünnepi időszak legnépszerűbb úti céljai…

Egy 2017-es harvardi kutatás szerint 1 az 1,2 millióhoz az esélye annak, hogy egy repülő lezuhan, míg a halálos balesetek valószínűsége 1 a 11 millióhoz. Ezek alapján tehát egyértelmű, hogy még mindig messze a repülés számít a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek. Ennek ellenére – mint minden…
2024. december 7. ● Turi Dániel
Katasztrófák a levegőben: minden idők 4 legrejtélyesebb…
Turi Dániel

Az Európai Unió országainak útlevelei a legerősebbek a világon, legalábbis ez derül ki a VisaGuide.World friss rangsorából – a lista élén mégsem a kontinens egyik állama áll, írja a Euronews.
2024. december 7. ● Hamu és Gyémánt
Már nem az olaszoké Európa legerősebb útleve, de…
Hamu és Gyémánt

Manapság gyakorlatilag nincs olyan része az életünknek, ahol ne találkoznánk a mesterséges intelligenciával: használják az űrlényekkel való kapcsolatfelvételre, Nazca-vonalakat fedeznek fel vele és hamarosan a Wizz Air ügyfélszolgálatán is egy önmagát tanulmányozó AI lesz a segítségünkre – írja az…
2024. december 6. ● Turi Dániel
Mesterséges intelligenciával javítaná az ügyfélélményt a…
Turi Dániel

A rövid távú lakáskiadás Európa-szerte egyre komolyabb problémát okoz. Úgy tűnik, az olaszoknak is betelt a pohár, az olyan nagyvárosokban ugyanis, mint Róma, Firenze vagy Milánó – ahol a túl sok turista ellehetetleníti az ott élők mindennapjait – a helyiek tüntetésekbe kezdtek. Ennek hatására az…
2024. december 6. ● Hamu és Gyémánt
Fontos változás érkezik az olasz Airbnb-lakásokkal…
Hamu és Gyémánt

Egy csodás természeti adottságokkal megáldott spanyol falu pénzjutalommal ösztönöz mindenkit, aki odaköltözésével gyarapítaná a település lakosságát, írja az Express.
2024. december 5. ● Hamu és Gyémánt
Több mint 1 millió forint ütheti a markunkat, ha hajlandóak…
Hamu és Gyémánt

A világ talán legismertebb kávézólánca, a Starbucks különös helyszínen nyitotta meg legújabb üzletét. A koreai demilitarizált övezet mellett található kávézóból tökéletes panoráma nyílik a világ legtitokzatosabb országára, Észak-Koreára.
2024. december 5. ● Hamu és Gyémánt
Az észak-koreai határon nyitott új kávézót a Starbucks
Hamu és Gyémánt

A repüléstől tartók legnagyobb félelme, hogy a gép turbulenciába kerül – bár ez a légköri jelenség valóban ijesztő tud lenni, nem árt, ha tudjuk: jóval gyakrabban előfordul, mint azt gondolni szokás, évente ugyanis nagyjából 65 ezer gép kerül légörvénybe, de ezek jelentős része csak kisebb…
2024. december 4. ● Turi Dániel
Rettentő erejű turbulencia miatt szakította meg útját a…
Turi Dániel

Ha Grönlandra gondolunk, minden bizonnyal egy havas, hideg és megközelíthetetlen hely képe lebeg a szemünk előtt. Az igaz, hogy egy óriási, hófödte és hideg jégpáncélról van szó, de a terület megközelíthetetlensége hamarosan megváltozik: a sarkvidéki sziget ugyanis hamarosan kereskedelmi…
2024. december 3. ● Turi Dániel
Berobbanhat a grönlandi turizmus – nemzetközi repülőteret…
Turi Dániel

A macskák sokszor elképesztő, egészen meglepő dolgokra képesek: léteznek szigetek, ahol gyakorlatilag ők uralkodnak, kutatások bizonyítják, hogy képesek gyászolni, mások szerint pedig az emberi beszédet is megértik. Olyat azonban a legritkább esetben tapasztalunk, hogy egy elveszett négylábú 1400…
2024. december 2. ● Turi Dániel
Igazi cicakaland: 1400 kilométert kellett gyalogolnia Rayne…
Turi Dániel

Egy pilóta felfedett egy olyan figyelmeztetést a repülőgépeken, amelyet soha nem szabad figyelmen kívül hagynunk, mivel „katasztrofális következményekkel" járhat, írja az Express.
2024. december 2. ● Hamu és Gyémánt
Katasztrófát okozhat, ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a…
Hamu és Gyémánt

A hóbiztos és jól karbantartott sípályák rendszere az alap, ha Ausztria legdélebbi tartományát vennénk célba a következő hónapokban. A proseccót felszolgáló sípályakomornyikok, a jégfürdőzés, a lovaskocsizás, a snowbike, a tóparti fürdőházak és a sokszínű gasztronómiai kínálat tovább árnyalja a…
2024. december 1. ● Hamu és Gyémánt
6+1 érv Karintia mellett, ha téli utazásra indulnánk
Hamu és Gyémánt

Egy férfi a Börzsönybe kihelyezett vadkamerája ismét különleges felvételeket készített, írja a Sokszínű Vidék. A képsorokon egy gyönyörű vadmacska látható téli bundájában.
2024. december 1. ● Hamu és Gyémánt
Kecsesen mozgott téli bundájában a vadkamera előtt a…
Hamu és Gyémánt

Az évi 67 millió utast fogadó Charles-de-Gaulle két kifutóját teljesen lezárták, miután egy horvát utas kutyája, Amalka szőrén-szálán eltűnt.
2024. november 30. ● Turi Dániel
Ideiglenesen lezárták Párizs legnagyobb repterét, hogy…
Turi Dániel

130 évvel ezelőtt, 1894. október 23-án nyitotta meg kapuit Budapest – és talán Európa – legimpozánsabb kávépalotája, a New York Kávéház, amit nem olyan régen még a világ legszebb vendéglátóhelyének is megválasztották. A kávézó a kerek születésnap alkalmával különleges ajándékkal kedveskedik a…
2024. november 29. ● Turi Dániel
Ünnepi ajándék: éjszakai nyitvatartással várja vendégeit a…
Turi Dániel

2024-ben nem indult Európa legjobb karácsonyi vásárainak versenyén az Advent Bazilika, ám példátlan elismerésben részesült: „Minden idők legjobb európai karácsonyi vásárának” választották. Soha korábban egyetlen európai karácsonyi vásár sem érdemelte még ki ezt a rangos elismerést, amelyet most…
2024. november 29. ● Hamu és Gyémánt
„Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” címmel…
Hamu és Gyémánt

Szerencsére nem kell messzire utaznunk, hogy karácsonyi hangulatba kerüljünk, mivel hazánkban is számos gyönyörű vásárral találkozhatunk, elég csak a budapesti Vörösmarty térre gondolni. Ha azonban a tél legszebb időszakát utazással töltenénk, mutatunk néhány gyönyörű vásárt a kontinensen, ami…
2024. november 28. ● Hamu és Gyémánt
5 európai karácsonyi vásár, ahol a gyerekek is jól érzik…
Hamu és Gyémánt

Az év vége jellemzően a rohanásról, az ajándékok utolsó utáni percben történő beszerzéséről, a karácsonyi menü elkészítéséről és az indokolatlan stresszről szól. Ahhoz, hogy az év utolsó hónapjába kipihenten és felkészülve vágjunk bele, nem árt – akár csak egy hosszú hétvége erejéig – kicsit…
2024. november 28. ● Turi Dániel
Pihenés az ünnepek előtt? Ez a 4 wellnesshotel tökéletes…
Turi Dániel

Amikor úti célokat ajánlunk, általában a legszebb, legkülönlegesebb vagy legvendégszeretőbb helyeket vesszük sorra. A Telegraph azonban most egy egészen más megközelítést választott: a helyiek véleménye alapján összeállította Európa „legcsúnyább” városainak listáját. Bár az ilyen rangsorok…
2024. november 27. ● Hamu és Gyémánt
Rangsorolták Európa legkevésbé szép városait: úti célok…
Hamu és Gyémánt

Az északi fény, más néven aurora borealis, az egyik leglátványosabb természeti jelenség, amely évente utazók millióit vonzza a sarkköri vidékekre. Ha 2025-ben mi is szeretnénk megcsodálni, négy helyszínt ajánlunk, ahol garantáltan felejthetetlen élményben lehet részünk.
2024. november 26. ● Hamu és Gyémánt
4 hely a világon, ahol 2025-ben biztosan feltűnik az északi…
Hamu és Gyémánt

Az éjszakai járatok folyamatos problémát jelentenek Lisszabonban, megzavarva a város lakóinak pihenését.
2024. november 25. ● Hamu és Gyémánt
Európa egyik fővárosából teljesen kitiltották az éjszakai…
Hamu és Gyémánt