Taranto városa Dél-Olaszországban
Fotó: Getty Images

A Tarantóban található Castello Aragonese

Gazdag történelemmel rendelkezik a legjobbnak választott, mesebeli olasz város

A Jón-tenger partján fekvő, dél-olaszországi városkában időszámításunk előtt épült erődítményt is találunk.



Milánó, Róma, Nápoly, Velence – jól ismert és turisták ezrei által látogatott olasz városok, ahonnan mindenki ismer legalább egy-két épületet, történelmi helyszínt. Olaszország azonban nem csak ezekből a népszerű nagyvárosokból áll: az ország bővelkedik az eldugott kisebb falvakban, városkákban is, amik mind gazdag történelemmel és izgalmas látnivalókkal várják a látogatókat.

Ezek közül is kiemelkedik azonban Taranto városa, amit Európa egyik legszebb és Olaszország első számú úti céljának választottak nemrégiben

– írja az Express.

A Jón-tenger partján fekvő Taranto egy kikötőváros, ahol a leglátványosabb helyi nevezetesség, a Castello Aragonese, amit idén utazási szakértők Európa egyik legizgalmasabb nyári látnivalójának választottak meg. Az eredetileg Castel San Angelo névre hallgató erődítményt még a görögök hódításának idején, az időszámításunk előtti harmadik és negyedik században húzták fel. A mostani épületet ennek az alapjaira építették, ma már pedig nyitva áll a turisták előtt is. Az erődben a köralakú termeket széles, alacsony mennyezetű folyosók keresztezik, ahol sétálgatva igazi időutazásban lehet részünk.

A d\u00e9l-olaszorsz\u00e1gi kik\u00f6t\u0151v\u00e1ros, Taranto

Hajók úsznak egy szorosban, Taranto városa mellett

Fotó: Getty Images


A múzeumok szerelmeseinek tökéletes választás lehet a Museo Nazionale Archeologico di Taranto, ahol elképesztően gazdag ókori régészeti leletekkel találkozhatunk. Ráadásul a spártaiak által alapított város múzeumában található a világ legnagyobb ókori terakotta figurákat bemutató kollekciója.

Tarantóban ezen felül egy katedrális is várja a turistákat, amit még a 11. században építettek egy olyan ír szerzetesre emlékezve, aki a városban élt és lett eltemetve a 7. században.

Az id\u0151sz\u00e1m\u00edt\u00e1sunk el\u0151tt \u00e9p\u00fclt er\u0151d\u00edtm\u00e9ny Taranto v\u00e1ros\u00e1ban

Európa egyik legszebb és legizgalmasabb városának választották meg Tarantót

Fotó: Getty Images

A városban mai napig működő és népszerű kikötő mellett a halászat is igen népszerű Tarantóban, így az idelátogatók a helyi éttermekben minden nap friss halételeket és tengeri különlegességeket próbálhatunk ki. Taranto ráadásul azoknak is tökéletes választás lehet, akik nem szeretik a nagy tömegeket: a kevésbé ismert városka utcáin ugyanis könnyen elandaloghatunk anélkül, hogy sok turistába botlanánk.

A figyelmetekbe ajánljuk