kilátás Szantorini partjára egy ablakból
Fotó: Shutterstock

5 alig ismert görög sziget, ahol szinte Mamma Mia! világában érezzük magunkat

A 2008-as közönségkedvenc musical – és persze 10 évvel későbbi folytatása – az ikonikus dalok és a megkapó történet mellett a csodás tájak miatt lopta be magát a szívünkbe. A (fiktív) Kalokairin játszódó első filmet Szkopelosz gyönyörű szigetén forgatták – mi pedig mutatunk 5 hasonló, nem túl felkapott helyet, ahová elutazva nekünk is részünk lehet a Mamma Mia! sajátos életérzésében.


​1. Mílosz

egy m\u00edloszi falu l\u00e1tk\u00e9pe

Plaka, Mílosz

Fotó: Shutterstock

A közelmúltig meglepően kevesen hallottak Mílosz vulkanikus szigetéről – ők pedig igyekeztek megőrizni maguknak a gyönyörű célpont titkát. Ez teljesen érthető, hiszen Mílosz több mint hetven strandja valószínűleg a teljes görög szigetvilág legérintetlenebb és legváltozatosabb partvonalán fekszik.

Az elmúlt években a festői tájat egyre gyakrabban keresik fel a turisták, ám az ötezres lakosságú sziget még ma is a legautentikusabb görög célpontok közé tartozik – szóval érdemes még most meglátogatni, ha a Mamma Mia! fiktív szigetéhez hasonló nyugodt üdülőhelyet keresünk.

​2. Ídra

\u00cddra v\u00e1ros\u00e1nak l\u00e1tk\u00e9pe

Ídra kikötőváros, Ídra

Fotó: Shutterstock

A teljesen autómentes övezetnek számító és műemlékvédelem alatt álló Ídra közel száz éve számít a művészek múzsájának. Ahogy a Condé Nast Traveler is kiemeli, az 1960-as években Leonard Cohen telepedett itt le, ma pedig kiemelkedően izgalmas képzőművészeti közeg alkot a szigeten. A kulturális pezsgés kárpótol a kiépített strandok hiányáért, ráadásul itt nemcsak átvitt értelemben lehetünk részesei a musical világának: könnyen előfordulhat, hogy valamelyik utcán összefutunk Meryl Streeppel vagy Pierce Brosnannel.

​3. Szifnosz

egy szikl\u00e1n \u00e1ll\u00f3 feh\u00e9r templom egy g\u00f6r\u00f6g szigeten

Chrisopigi-kolostor, Szifnosz

Fotó: Shutterstock

Szifnosz a visszafogott luxus, a páratlan gasztronómia és az érintetlen partok tökéletes elegye. A fazekasművészetéről is híres sziget klasszikus tavernáiban helyi agyagedényekben felszolgált specialitásokat – például csicseriborsó-krokettet és párolt kapribogyót – fogyaszthatunk, de persze választhatunk az újvonalas éttermek közül is. A friss alapanyagok itt izgalmas csavart kapnak, spagettin tálalt homárt és bébi tintahal-tempurát is kóstolhatunk a Mamma Miára annyira jellemző bőség jegyében.

​4. Szantorini

Fira v\u00e1ros\u00e1nak l\u00e1tk\u00e9pe Szantorinin

Fira, Szantorini

Fotó: Shutterstock

A listán szereplő helyek legfelkapottabbja, a nászutasok egyik legnagyobb kedvence ez a szigetcsoport. Az elképesztő természeti csodákban bővelkedő célpont egy 3500 évvel ezelőtti vulkánkitörésnek köszönheti mai arcát és kivételes borvidékét is. Izgalmasan keveredik itt a pezsgő éjszakai élet a hagyományos helyek nyújtotta hangulattal, az eldugottabb részeken fekvő csendes partszakaszok pedig még tökéletesebbé teszik egy romantikus utazáshoz.

​5. Folegandrosz

Chora, Folegandrosz

Chora, Folegandrosz

Fotó: Shutterstock

A hagyományos kávékultúrájáról híres Folegandrosz pont olyan kopár, mint ahogy azt neve is sugallja, amely ógörögül annyit tesz: „vaskemény.” A mindössze hét kilométer hosszú, hétszáz fős lakosságú szigeten nem találunk majd napozóágyakkal szegélyezett homokos strandokat, tiszta, kavicsos öblöket viszont annál inkább. Ez a hely ideális választás, ha olyan eldugott célpontot keresünk, ahol megtapasztalhatjuk az Égei-tengerre jellemző, semmi máshoz nem fogható életérzést, amely a Mamma Miát is ihlette.

A figyelmetekbe ajánljuk