Különös felmérés élmezőnyébe került Magyarország

Különös felmérés élmezőnyébe került Magyarország

Habár Magyarországra leginkább pesszimista, kevésbé boldog nemzetként hivatkoznak, az elmúlt években javult a helyzetünk.


A World Happiness Report, mely számos tényező figyelembevételével értékeli egy 1-10-ig terjedő skálán a világ országainak boldogságát. Hosszú évek óta a listát Finnország vezeti.

Ez is érdekelhet: Bhután – Ahol alkotmányba foglalták a boldogságot

A felmérés azonban nemcsak a jelenleg elégedett és boldog országok mutatóit figyeli, hanem azt is, hogy miképp változik a különféle országokban a helyzet. Az első listákban, mely a 2006 és 2010 között felvett adatokból készült, egészen nagy volt az eltérés például Nyugat- és Kelet-Európa között.

A kezdetektől máig a világon összesen húsz ország javított legalább egy egész pontot a boldogsági szintjén. Köztük van Magyarország is, így 15. helyezettként hazánk is ott van a legjobb ütemben boldogabbá váló országok listáján.

Az eredmény szép, és ugyan a világátlagot is meghaladja az aktuális boldogságunk (6 pont vs. 5,5 pont), mégsem jelenthető ki, hogy boldog nemzet lennénk. A finnek például 7,7 ponttal világelsők, de a legjobb tízbe sem lehet bekerülni 7 pont alatti eredménnyel.

Olvasd el ezt is! Napról napra drágábbá válik az utazás, ez az ázsiai ország azonban egyre olcsóbb lesz

Ezzel 2024-ben az 56. helyig tudtunk felkúszni, a 143 vizsgált országból, azaz a világ szűk egyharmada továbbra is előttünk jár. Összehasonlításképp: Ausztria a 14., Csehország a 18., Szlovénia a 21., Románia a 32., Lengyelország a 35., Szerbia a 37., Szlovákia a 45., Horvátország a 63., Ukrajna a 105. helyen szerepel.

A figyelmetekbe ajánljuk