madrid
Shutterstock

A magyarok egyik kedvenc spanyol városában is bevezethetik a megosztó különadót

Reyes Maroto 5 éven át Spanyolország idegenforgalmi minisztériumát vezette, most azonban elindul Madrid polgármesteri székéért is, ami jelentős változásokat hozhat a főváros turizmusában.

Maroto javaslata szerint, ha megválasztják, idegenforgalmi adót vezetne be a spanyol fővárosban, ami jócskán feldühítette a szállodatulajdonosokat, írja az Express,.

Maroto kihangsúlyozta: az éjszakánként fizetendő idegenforgalmi adónak nem kellene „sima adónak" lennie". A cél a turisztikai ágazat bevételének növelése, amely visszakerülne az idegenforgalmi ágazatra. Az idegenforgalmi adó egyébként régi vita a városvezetésben: először 2015-ben és 2018-ban javasolták, de eddig még egyszer sem vezették be.

MadridMadridShutterstock

A madridi szállodaipari szövetség ezúttal is ellene van az ötletnek, és jelezték, hogy nem támogatják a javaslatot, mert szerintük közvetlenül ártana a szállodaiparnak és a turizmusnak.

Madrid épp fellendülőben van, és a hazai és nemzetközi turisták egyik legkeresettebb célpontjává válik a nagy szállodai beruházásokkal. Nincs szükség az idegenforgalmi adóra

– mondta Gabriel Garcia Alonso, a szervezet elnöke.

Egyébként Spanyolország több részén már bevezettek hasonló intézkedést: Katalónia és a Mallorcát és Ibizát magába foglaló Baleár-szigetek 2012-ben, illetve 2016-ban már bevezették az adót, de több spanyol régióban is fontolgatják az intézkedést.


A figyelmetekbe ajánljuk