MArmaris, törökország
Fotó. Shutterstock

Ezek Európa legolcsóbb nyaralóhelyei 2023-ban

Az utazásszervezők és utazási irodák szerint a külföldi nyaralások iránti kereslet 2023-ban közel áll ahhoz, hogy elérje a járvány előtti szintet. A foglalások felfutásával azonban az utazás ára is emelkedik.



Sok utazónak nehézséget okoz az árnövekedés, különösen a megélhetési költségek és a magas infláció miatt. Segítségképpen a brit posta kiadta éves Holiday Money Report című jelentését, hogy segítsen a nyaralóknak az okos úticél választásban.

Ez is érdekelhet: 4 tavaszi európai úti cél, ahova muszáj eljutnod egyszer

Mutatunk három olyan európai helyet, ahol olcsón lehet nyaralni. A rossz hír most csak az, hogy az ételek, italok és egyéb turisztikai alapanyagok árai a világ üdülőhelyeinek és városainak 80 százalékában emelkedtek.

Az emelkedő költségek ellenére a Post Office megállapította, hogy a britek továbbra is utaznak, és a megkérdezettek mindössze 27 százaléka mondta, hogy idén csökkenteni fogja a nyaralási kiadásokat. Sokan idén korábban kezdik a spórolást, hogy megengedhessék maguknak az utazást, míg 43 százalékuk azért választja a külföldi nyaralást, mert az kevesebbe kerül, mint az Egyesült Királyságban.

A világ legolcsóbb úti céljainak 2023-as megtalálása érdekében a jelentés nyolc alapvető turisztikai cikk − többek között kávé, sör, naptej és háromfogásos étkezés − költségeit hasonlította össze.

Ha tovább olvasnál: 3 további kiváló európai úti cél a tavasz szerelmeseinek

Marmaris, T\u00f6r\u00f6korsz\u00e1g

Fotó: Shutterstock

Ha napsütést és tengert szeretnél olcsón, vár Törökország türkizkék tengerpartja. Marmaris, a kobaltvízzel és csillogó kikötőkkel rendelkező tengerparti üdülőhely a felmérés szerint Európa legolcsóbb nyaralási célpontja. A tengerparti hotspot tavaly az első helyet szerezte meg, de 2023-ban a török líra olcsóbbá válása ellenére a második helyre csúszott vissza. Sok helyhez hasonlóan az árak itt is a tavalyihoz képest több mint kétszeresére emelkedtek az infláció és a bárokban és éttermekben fizetett minimálbér 55 százalékos emelése miatt.

Ennek ellenére egy kávét 1,45 fontért (625 forint), egy üveg sört alig 3 fontért (1290 forint), egy két személyre szóló háromfogásos vacsorát pedig házi borral együtt 40 font (17 ezer forint) körül lehet kapni.

Ha szereted az akciós italokat, Portugália Algarve régiójában kapod a legjobb ár-érték arányt. A Holiday Money Report szerint az eurózóna legolcsóbb úti célja, bár az árak tavaly óta egyharmadával emelkedtek itt is. A sziklaformációk és fehérre meszelt házak partvidékén azonban a világ összes úti célja közül itt a legolcsóbb a kávé 0,81 font (350 forint) és a bor 1,81 font (780 forint).

Olcsó étkezésért pedig irány a bolgár Napospart! A Fekete-tenger partján fekvő bulgáriai Naposparton az étkezés és az ivás is kellemesen megfizethető. A tengerparti üdülőhelyen egy csésze kávé mindössze 0,96 fontba (390 forint), egy üveg sör pedig 1,91 fontba (820 forint) kerül.

Forrás: Euronews


A figyelmetekbe ajánljuk