A Kenya és Uganda között elterülő apró szigeten, Migingón finoman szólva is szűkös a hely: a Viktória-tóból kiemelkedő sziget területe a 2000 négyzetmétert is alig éri el, ezen viszont több mint 500 ember osztozik.
Afrika közepén, Kenya és Uganda határán terül el a Viktória-tó, melyen nagyjából két tucat kisebb-nagyobb szigettel találkozhatunk. Az egyik közülük Migingo, amit a világ 6. legsűrűbben lakott szigetének tartanak. Ráadásul mivel a két ország határán terül el, régóta vita tárgyát képezi, hogy jogilag Kenyához vagy Ugandához tartozik.
Ez is érdekelhet! Most már Afrika legnépszerűbb országa is várja a digitális nomádokat
A sziget egyébként lényegében egy kisebb szikla, ami az 1990-es években kezdett süllyedni, területét pedig főleg halászok használják. A kétezres évek elejéig szinte senkit sem érdekelt ez a földdarab, ám a Viktória-tó túlhalászása miatt egyre többen kezdtek felfigyelni rá – köztük kalózok és magányos halászok is.
Uganda 2004-ben úgy döntött, katonákat küld Migingóra azért, hogy adót szedjen be a halászoktól, és cserébe védelmet biztosítson számukra a kalózoktól. A katonák viszont nemcsak a fosztogatókat kapcsolták le, hanem az itt tevékenykedő kenyaiakat is, akiket azzal vádoltak meg, hogy illegálisan halásznak az ugandai vizeken. Erre válaszul természetesen Kenya is katonákat küldött a szigetre – ezzel vette kezdetét a két nemzet csatározása.
Ugyan a sziget sorsa azóta sem tisztázódott, a helyi közösséget a halászat ma is összekapcsolja. Jelenleg mindkét ország közösen próbálja igazgatni a területet.
Az itteni halászok egyébként korántsem csak saját ellátásukért dolgoznak: a Viktória-tóban magas számban fordulnak meg a nílusi sügérek, a hatalmas halak iránt pedig mind az Európai Unióban, mind Ázsiában folyamatosan növekszik az igény. Egy helyi halász szerint például az elmúlt 5 évben 50 százalékkal ugrott meg a kereslet a nílusi sügérek iránt, ami számukra nagyjából 300 dolláros (közel 120 ezer forintos) profitot jelent kilogrammonként.
Ha tovább olvasnál: 5 egzotikus úti cél, ahol 2025-ben aprópénzből nyaralhatunk