Stockholm.

A harmadik X-be léptél és költöznél? 6 város, amiért a 30-asok szabályosan odavannak!

A legtöbb ember a 30-as éveiben már sokkal tudatosabban gondolkodik az élet különböző aspektusairól, mint korábban. Ebbe beletartozhat többek között az egészségesebb táplálkozás, a fegyelmezettebb életvitel, vagy éppen a közvetlen környezetünkre irányuló fokozottabb figyelem. Az utóbbi kapcsán sokan kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a lakóhelyük a lehető legszínvonalasabb szolgáltatásokkal rendelkezzen, ebben a cikkben pedig 6 olyan várost mutatunk be, ahol a fiatal felnőttek szinte biztosan megtalálják a számításaikat.


New York

Thomas Habr/Unsplash

New York-ot minden bizonnyal nem kell bemutatni senkinek. A városnak egyedülálló hangulata és kisugárzása van, emellett a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek is páratlanok.

A MoneyNerd felmérése szerint a Nagy Alma a világ élmezőnyében van a munka és a magánélet egyensúlya, a munkalehetőségek és az átlagfizetés tekintetében is.

New York-nak azonban van egy nagy hátránya is, ugyanis a város a világ legdrágább helyeinek listáján is igen előkelő helyet szokott elfoglalni.

Zürich

Ruth Georgiev/Unsplash

Zürich a legfontosabb életminőséggel kapcsolatos listákon rendszeresen kiválóan szerepel. A helyiek átlagkeresete igen magasnak – 82 191 dollár, azaz 28 millió forint – számít, emellett a munkalehetőségek, és az egészségügyi ellátórendszerek is rendkívül magas színvonalúak. Ráadásul a biztonságra sem lehet panasz.

A 30-asok szempontjából emellett még az is egy fontos információ lehet, hogy a régió lakosságának döntő többsége 30 és 39 év között van.

Ez is érdekelhet: Tömeg van, megsülsz, és minden pénzed elköltöd – 5 úti cél, amit nem érdemes nyáron meglátogatni

Koppenhága

Nick Karvounis/Unsplash

A dán fővárosról a világ minden pontján elismerően beszélnek, ami nem meglepő: Koppenhága Zürichhez hasonlóan biztonságos, és remek egészségügyi rendszerrel rendelkezik, illetve az oktatási rendszer is kiváló.

Érdemes kiemelni, hogy a dánok a világ legboldogabb emberei közé tartoznak, amiben nyilván közrejátszik az is, hogy a munkavállalók átlagosan 25,9 órát dolgoznak hetente, és a munkaszüneti napokat nem számítva átlagosan évente 25 szabadnapot kapnak.

Emellett az újdonsült szülők különböző gyermekgondozási támogatásban, illetve 52 hét szülői szabadságban részesülhetnek.

Vancouver

Matt Wang/Unsplash

Kanada talán legszebb városa nem akármilyen előnyökkel rendelkezik, ugyanis Koppenhágához hasonlóan itt is remek gyermeknevelési feltételek állnak a fiatal szülők rendelkezésére, emellett a kikapcsolódást sem nehéz megoldani, ugyanis a művészeti élet világszínvonalú errefelé.

Vancouver különösen azoknak lehet vonzó célpont, akik a techiparban dolgoznak, hiszen számos nagyvállalatnak itt van a központja.

Vancouver otthont ad egy növekvő technológiai szektornak, beleértve mind a startupokat, mind az olyan befutott munkaadókat, mint a Microsoft, az E.A. és az Amazon

– osztotta meg a T+L-lel Jonathan Cooper, a Macdonald Real Estate Group elnöke.

Stockholm

Adam Gavlák/Unsplash

A svéd fővárost évtizedek óta a magas életminőséggel kapcsolják össze, ez pedig nem véletlen. Stockholm rendelkezik a világ egyik legszínvonalasabb tömegközlekedésével, illetve városszerte gyönyörű parkok találhatók meg, amelyek sokkal kellemesebbé teszik a dolgos hétköznapokat.

A város kulturális intézmények terén is kifejezetten gazdag, emellett Stockholm ingatlanpiaca régóta stabilnak számít, azonban az ottani árak meglehetősen borsosak.

Denver

Josh Berendes/Unsplash

Denverről nem túlzás kijelenteni, hogy egy fantasztikus hely a fiatalok számára: a lakosságának körülbelül negyede ugyanis 27 és 42 év közötti, emellett milleniumi generáció tagjai szabályosan elözönlik a várost.

Ez azonban egyáltalán nem meglepő, hiszen számos szabadtéri program, színvonalas munkahelyek, sőt, virágzó sörszcéna várja a fiatalokat.

A technológiai és energetikai munkahelyek az Egyesült Államok számos területéről vonzzák a fiatal munkavállalókat Coloradóba, és ha egyszer megérkeznek, általában gyökeret eresztenek

– mondta Gretchen Rosenberg, a Kentwood Real Estate vezérigazgatója a Travel + Leisure-nak.

Forrás: Travel + Leisure

A figyelmetekbe ajánljuk