
A legtöbb légiutas-kísérő szerint ezekkel az ülésekkel járunk a legjobban
A légiutas-kísérők több ezer órát töltenek a levegőben évente, így kevés ember tudja náluk jobban, hova érdemes ülni egy repülőn. Tapasztalataik alapján pontosan meg tudják mondani, melyik ülés kényelmesebb és hol a legkisebb az esélye annak, hogy a szomszéd folyamatosan fel-alá járkáljon.
Bár elsőre azt hinnénk, hogy a „legjobb hely” alapvetően ízlés kérdése, a szakmabeliek szerint van néhány általános szabály, ami sokat javíthat a repülés élményén. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a vészkijáratok melletti sorok számítanak a legjobb választásnak – különösen az ablak melletti ülések, mint például a 21A vagy a 21F. Ezeknél senki sem tudja hátradönteni az ülését, az ablakra kényelmesen rá lehet dőlni, és a lábtér is tágasabb az átlagnál – írja a Drive.
Miriam Lawson, tapasztalt stewardess szerint ezek az ülések nemcsak kényelmesebbek, hanem csendesebbek is: a szárny fölött helyezkednek el, így itt érezni legkevésbé a turbulenciát. Hozzátette, hogy hosszú utak során az extra lábtér „mennyei érzés”, ráadásul aki a repülő bal oldalán ül, elkerülheti a folyosón tologatott kiszolgálókocsit is, ami jellemzően a jobb oldalon indul.

Egy korábbi Emirates-alkalmazott az üzleti osztály mögötti első sorokat emelte ki – például a 6A és 6F helyeket. Innen gyorsabb a beszállás és a kiszállás, és mivel ritkábban járkálnak a közelben, nyugodtabb az utazás is.
Abban viszont teljes az egyetértés, hogy a mosdó vagy a konyha közelében lévő üléseket jobb elkerülni. Ezek környékén folyamatos a mozgás, nagyobb a zaj, és nehezebb nyugodtan pihenni – márpedig egy hosszú út során ez a legértékesebb luxus, amit a fedélzeten kaphatunk.
Olvasd el ezt is!