Koppenhága, Dánia

Mint minden évben, úgy idén is elkészült az Európai Bizottság jelentése, amelyben kiderül, mely európai városokat tartják az ott élők a legbiztonságosabbaknak. Az élen – nem meglepő módon – egy skandináv főváros végzett, összességében pedig elmondható, hogy a nagyvárosok csúnyán megbuktak.


Pár éve még a második helyen zárt – Amszterdam után –, idén azonban már a dobogó tetején tetszeleg Koppenhága, ahol a válaszadók 87 százaléka érzi magát teljes biztonságban.

Ezt is olvasd el! Egy magyar város is felkerült Európa legveszélyesebb helyei közé

A dán főváros mögött a spanyolországi Oviedót, valamint a szlovéniai Ljubljanát találjuk, melyek pár pont különbséggel kaparintották meg maguknak a második és harmadik helyeket.

Egy százalékponttal lemaradva az első három európai város mögött Bialystok (Lengyelország), Groningen (Hollandia) és Zürich (Svájc) található.

A jelentésből egyértelműen kiderül továbbá, hogy a kisebb városokat tartjuk inkább biztonságosnak

írja a SchengenVisaInfo.com.

Ath\u00e9n, G\u00f6r\u00f6gorsz\u00e1g

Fotó: Urlaubstracker/Unsplash

A felmérés alapján kijelenthető, hogy a déli tagállamok városai biztonság szempontjából rosszabb helyen állnak: a lakosok 63 százaléka mondta, hogy biztonságban érzi magát, míg az északi tagállamoknál ez az arány 82 százalék volt.

Ez is érdekelhet: Rangsorolták a világ legbiztonságosabb országait – két szomszédunk is az élmezőnyben

További eredmény, hogy egyes országokban – mint Dánia, Ausztria, Szlovákia, Finnország, Finnország, Svájc és az Egyesült Királyság – a biztonság megítélése régiótól függetlenül nagyrészt azonos. A legnagyobb eltérés Franciaországban volt: Marseille-ben csak a lakosok 43 százaléka érzi magát biztonságban, míg Bordeaux-ban ez 82 százalék.

Róma és Nápoly, valamint Athén azonban nemcsak a déli tagállamok között, hanem összességében is a legalacsonyabb helyen áll. A válaszadók kevesebb mint fele – 38, illetve 40 százaléka – tartja csupán biztonságosnak az olasz és a görög fővárost. Ez aggasztó eredmény lehet, mivel ezek a régiók régóta erősen támaszkodnak a turizmusra.

A figyelmetekbe ajánljuk