kéktúra
Fotó: Shutterstock

5 könnyen teljesíthető Kéktúra-útvonal, ha a hétvégén kicsit kimozdulnátok

Az ősz talán a legalkalmasabb időszak arra, hogy aktívan, például egy hétvégi túrázás során pihenjük ki a hét fáradalmait. Most mutatunk 5 olyan szakaszt az Országos Kéktúrából, amit barátokkal vagy családdal, akár kezdőként is könnyen teljesíthettek.


​Piliscsaba – Hűvösvölgy

A teljes Kéktúra egyik legnépszerűbb szakasza egy klasszikus kirándulóösvény, amit gyönyörű kilátóhelyek, valamint földtani és botanikai látványosságok egészítenek ki. Ezen a 22,5 kilométeres útvonalon a barlangok hűs levegője mellett a hegycsúcsokról nyíló pazar kilátásban is részünk lehet, miközben magunk mögött hagyjuk a főváros zaját.

Piliscsaba

Piliscsaba

Fotó: Shutterstock

​Hűvösvölgy – Rozália téglagyár

A kifejezetten könnyű, egy délután alatt kényelmesen megjárható szakasz egyben a Budapesthez legközelebb eső is, így semmi akadálya annak, hogy egy szép hétvégi napon belevágjunk a túrázásba. Az útvonal szinte mind a 14,3 kilométerén a Dunára és a környező hegyekre nyíló csodás panoráma kísér majd minket.

​Rozália téglagyár – Dobogókő

A 22,8 kilométer hosszú szakaszon végig erdei terepen, érintetlen hegyvidéki területeken túrázhatunk. A Pilisbe érve a Teve-szikla után a Dera-szurdok vadregényes vidékén áthaladva jutunk majd el a Visegrádi-hegységbe és a Dobogó-kőre, amelynek panorámája talán a legszebb Magyarországon.

Dobog\u00f3k\u0151

Dobogókő

Fotó: Shutterstock

​Tapolca – Badacsonytördemic

A 17,2 kilométeres túra a tapolcai Malom-tó partjától indul és a Balaton-melléki tanúhegyeknél ér véget – a vidék több millió éven állt vulkanikus erők hatása alatt, az egyedülálló tájat pedig ennek köszönhetjük. Túránk során a Badacsony kiváló borait is megkóstolhatjuk egy-egy út menti pincében, és a szigligeti várat is megcsodálhatjuk.

Kil\u00e1t\u00e1s a Szigligeti v\u00e1rb\u00f3l

Kilátás a Szigligeti várból

Fotó: Shutterstock

​Nagyvázsony – Városlőd

Ezen a 22,6 kilométeres bakonyi szakaszon viszonylag lankás terepen, szinte végig erdőben túrázhatunk. A legszebb kilátás a majdnem 600 méteres Kab-hegyről nyílik, innen megcsodálhatjuk a Bakonyhoz tartozó hatalmas erdőket, mielőtt leereszkednénk Úrkútra. Végül egy tisztásokkal teletűzdelt völgyön át juthatunk el az idilli Városlődre.

Kinizsi-v\u00e1r, Nagyv\u00e1zsony

Kinizsi-vár, Nagyvázsony

Fotó: Shutterstock

A figyelmetekbe ajánljuk