Úgy tűnik, Európából egyre többen látogatják meg a felkelő nap országát, azonban Japán a modern nagyvárosokon túl is tartogat látnivalót. A túrázás és a szabadtéri programok kedvelőinek most 4 olyan japán helyszínt mutatunk, ahol garantált a feltöltődés.
Kavagucsi-tó
Az ország szimbólumának számító Fudzsit körülölelő, öt tóból álló terület leggyönyörűbb része kétségkívül a Kavagucsi-tó, amely pompás kilátást nyújt a felé magasodó hegyre. Akár emiatt érkezünk, akár sétálnánk vagy kerékpároznánk, esetleg csónakáznánk, mindenképp érdemes beiktatni ezt a célpontot az utazásunkba. Plusz pont, hogy egyre több kemping található a területen, így a szállás sem okozhat problémát, ráadásul tavasszal a cseresznyevirágzást is megcsodálhatjuk itt.
Fotó: Shutterstock
Ez is érdekelhet! Sokaknak már csak 2026-ban lesz lehetőségük megcsodálni a japán cseresznyevirágzást
Japán Alpok
Japán legnagyobb hegyvonulata négy prefektúrán is átnyúlik, így a túrázás szerelmesei bőven találnak majd itt kedvükre való szakaszokat. Az egyik legszebb a Panorama Ginza nevű útvonal, amelynek megtétele nagyjából három napig tart, és egy 2670 méteres csúcson végződik. Ha pedig már kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, a túrázással töltött hosszú napok után pihenjünk meg valamelyik hagyományos onszenben.
Fotó: Shutterstock
Jakusima
Jakusima zöld szigete, amely Kagosima prefektúra déli csücskében található, természeti változatosságáról ismert, éppen ezért elsősorban azokat az utazókat vonzza, akik a szabadtéri kalandokat keresik. A területen olyan őshonos szarvas- és majomfajok élnek, amelyek máshol nem találhatóak meg, de ősi cédrusokban is gyönyörködhetünk itt. A sziget egyötöde az UNESCO Világörökség része, a szubtrópusi erdők, meleg források és a számos 3000 méter felé magasodó csúcs pedig a Studio Ghiblit is megihlette –
ez a környék szolgált ugyanis inspirációul az 1997-es A vadon hercegnője című filmhez.
Fotó: Shutterstock
Ha tovább olvasnál: Elege van a fotózkodó turistákból Japán festői szépségű városkájának
Gosiki-numa
A Fukusima prefektúrában található Bandai-hegyen fekszik Gosiki-numa, ami szó szerint „ötszínű tavakat” jelent. A területen olyan víztömegeket találunk, amelyek árnyalata a ragyogó kék, zöld és piros között változik a napszaknak megfelelően. A tavakat összekötő út az erdőn keresztül kanyarog – az évszaktól függően túrázhatunk vagy akár síelhetünk is itt.
Fotó: Shutterstock
Forrás: Travel + Leisure