Fotó: Shutterstock
július 31., 2024  ●  Utazás

Katasztrófa kellett hozzá, hogy megtalálják Indiában az elsüllyedt ősi várost

Indiát 2004-ben sújtotta az ország történetének egyik legnagyobb cunamija, amelyben közel negyedmillió ember vesztette életét. A borzasztó természeti katasztrófa azonban a felszínre hozta egy olyan ősrégi indiai város maradványait, amiről évszázadokon keresztül csak legendák keringtek.

Mahabalipuram egy teljesen átlagos indiai kisváros volt egészen 2004-ig, amíg a tragédia be nem következett. A város közelében kialakuló cunami előtt ugyanis annyira visszahúzódott az óceán, hogy a víz alól felbukkantak egy ősrégi, sokak szerint teljesen elveszett templomokkal teli település maradványai. A nem mindennapi látványt először a parton tartózkodó halászok pillantották meg, akik így nyilatkoztak az NBCNews-csatornának a látottakról.

Ez is érdekelhet! Kolosszális alkotások – a világ 5 legnagyobb szobra

A nagyapáink meséltek róla, hogy itt valamikor, réges-régen pagodák álltak, de mi sosem láttuk őket. Aztán ahogy egyre jobban visszahúzódott a víztömeg, feltűntek a szobrok, végül pedig az egyik templom is láthatóvá vált.

A cunami a pusztítás mellett egy ősrégi város romjait is felfedte

Fotó: Shutterstock

A portál arról ír, hogy erről a területről már a brit felfedezők tollából is több beszámoló fennmaradt. Az 1789-ban írt első feljegyzés még a Hét Pagoda városaként emlegette a környéket, mivel a legenda szerint egykor hét olyan fenséges építmény állt a partjain, amit még az istenek is megirigyeltek és ezért árasztották el vízzel a területet.

Ajánljuk figyelmedbe! Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

T. Satyamurthy, az egyik archeológus szerint az építményeket a hetedik-nyolcadik század fordulóján építhették a helyiek. Erre utalnak azok az állatszobrok, amik szintén a cunami pusztítása során kerültek a felszínre. Több krokodil-, valamint elefántszobor is előkerült, amiket kifejezetten az istenek tisztelete miatt állíthattak egykor a helyi lakosok.

A környéken álló követ közel 2000 évesre becsülik a tudósok

Fotó: Shutterstock

A kutatások során felfedeztek olyan, régi templomok alapjaira utaló nyomokat is, amik szinte egyértelműen bizonyítják, hogy egykor valóban hét pagoda állhatott a kikötőváros partjainál.

A környéken áll még egy olyan kőtömb is, ami a helyiek szerint egykor Krisna tulajdona volt és amit közel 2000 évesre becsülnek a tudósok.

Nyitókép: Mahabalipuram városát a legenda szerint az istenek rombolták le / Fotó: Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök