szállodai szoba

Figyelembe véve a szokatlan körülményeket, a lehetséges baktériumokat, a szűkös tereket és a betörések lehetőségét, a hotelszobák számos olyan kockázatot hordoznak magukban, amelyekre nem árt felkészülni – hiszen mind tudjuk, hogy jobb félni, mint megijedni.



Használjunk akasztót a függönyök összecsíptetéséhez!

Ha nem szeretnénk, hogy akárki belásson a hotelszobánkba, használjunk a függönyök egyesítéséhez egy vállfát. Ezzel az eljárás ráadásul nemcsak a nem kívánt kukkolókat, de a reggeli napfényt is kiszűrhetjük, így biztosítva magunknak, hogy kellemesen kipihenjük magunkat.

A betolakodók ellen is jól véd a fogas

Úgy tűnik, a vállfák sokkal több mindenre használhatók, mint szimplán a ruhák tárolására, kiválóan működnek például másodlagos zárként. Csúsztassuk az ajtókilincset a fogas közepébe, vagy ha túl messze vannak egymástól, kössünk össze két fogast úgy, hogy az egyik kampóját a másik sarkába illesztjük. Majd a szabad kampót a kilincs fölé, míg a másiknak az ellentétes sarkát pedig helyezzük a kilincs fölé. Így nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat alvás közben, és megakadályozhatjuk, hogy bárki is zavartalanul bejöhessen a szobába.

Töltőkábel hiányában

Ha otthon felejtettük a töltőkábelünk végét, csatlakoztassuk a telefonunkat a szállodai tévé hátoldalán található USB-porthoz. Ezzel azonban legyünk óvatosak a The Washington Post cikke szerint ugyanisl egyes nyilvános töltőket hackerek hallgathatnak le.

Ez is érdekelhet: Gömbhal és olvadt fagyi – a 10 legfurcsább szobaszerviz rendelés

Gyermekbiztos szobák kialakítása

Ha kisgyermekes szülők vagy, és otthon felejtetted a biztonsági dugóaljzatokat, egy percig se aggódj!. A legközelebbi boltba ugorj be, és vegyél ragasztószalagot, amivel aztán könnyedén lefedheted a szobában található összes konnektort.

Cipő a széfbe, hogy ne felejtsünk ott semmit!

Attól félsz, hogy a széfben felejted az értékeidet? Ebben az esetben használjuk azt a cipőt, amit majd a kijelentkezéskor szeretnénk viselni. Mivel ezek nélkül nem tudok majd elindulni, kénytelenek leszünk kivenni őket – az értékeinkkel együtt – a széfből.

A figyelmetekbe ajánljuk