Szomorú gyerek.

Ez a légitársaság nemes egyszerűséggel kitiltotta a gyerekeket a repülői egyes részeiről

A „gyerekmentes” szállodák után egy török légitársaság úgy döntött, hogy egyes járatain csak felnőtteknek szóló zónákat hoz létre.


A Corendon Airlines augusztus végén tett közzé egy nyilatkozatot, amely szerint a novemberben induló Amszterdam ami egyébként a világ egyik legjobb tömegközlekedéséről ismert – és Curacao közötti járatokon egy olyan tesztprogramot indítanak el, amely során egy „kizárólag felnőtteknek fenntartott zónákat” is kijelölnek – írja a Robb Report.

Az egyébként fapados kategóriába sorolandó Corendon alapítója, Atilay Uslu szerint az új szolgáltatást „azoknak az utasoknak tervezték, akik egy kis extra nyugalomra vágynak a repülés alatt”.

Ez is érdekelhet: Elveszett és sérült poggyászok: ezeknél a légitársaságoknál érdemes a leginkább figyelni

Az „Only Adult” néven futó részt – amely az Airbus A350-es típusú repülőgépeik elején lesz kijelölve – csak és kizárólag a 16 évnél idősebb ügyfelek vehetik majd igénybe az utazások során.

Shutterstock

Az első ilyen járat 2023. november 3-án száll fel, és a menetidő körülbelül 10 órát vesz majd igénybe. A cég már az árakat is kihirdette, a legolcsóbb jegy 396 dollárba (142 ezer forint) fog kerülni, a felnőttmentes zónába való bekerülésért pedig plusz 49 dollárt (17 500 forint) kell kipengetni.

A cég alapítója továbbá elmondta, hogy ezzel a lépéssel nemcsak a nyugalomra vágyóknak, hanem a családoknak is kedveznek.

Úgy gondoljuk, hogy ez a kisgyermekkel utazó szülőkre is pozitív hatással lehet. Élvezhetik a repülést anélkül, hogy aggódnának azon, hogy a gyermekeik nagyobb zajt csapnak-e

– teszi hozzá Uslu.

Fontos hozzátenni, hogy nem ez az első ilyen jellegű próbálkozás a repülési iparágban: a szingapúri Scoot nevű cég manapság is hirdet olyan szekciókat, ahol az utasoknak minimum 12 évesnek kell lenniük, de többek között a Malaysian Airlinesnak is volt egy ilyen tesztprogramja 2012-ben.


A figyelmetekbe ajánljuk