A telephely lesz az első működő példája a geológiai ártalmatlanító létesítménynek.
Az atomenergia ökológiai szempontból ígéretes. Az üvegházhatást okozó gázoktól és a légszennyezéstől mentes, az időjárás szeszélyeitől független atomenergia erőteljes szerepet játszhat a fosszilis tüzelőanyagokról való átállásban. Van azonban egy hátránya: a radioaktív hulladék, amely több ezer évig veszélyes maradhat. És bár a magfúzió kiküszöbölné ezt a problémát, még nem sikerült sikeresen hasznosítani, így a maghasadás melléktermékei jelenleg elkerülhetetlenek. A finnországi erdők alatt azonban a tudósok által világszerte kidolgozott megoldás megkezdi döntő fontosságú feladatát.
Néhány éven belül a forró hulladékot rézszarkofágokba zárják, és az ősi, statikus alapkőzetben helyezik végső nyugalomra, hogy 100 ezer évig zavartalanul aludjon nukleáris sírjában az Olkiluoto szigetén található Onkalo nevű helyen. Onkalo lesz a világ első működő geológiai tároló létesítménye (GDF) vagy mélységi tárolója. A helyszínt azért választották, mert az elmúlt egymilliárd évben geológiailag nyugodt volt. Két párhuzamos törésvonal között fekszik, ami egy földrengés energiáját elnyelné, és a helyszínt biztonságban hagyná.
Nem a földrengés, hanem a víz jelenti a legnagyobb kockázatot a radioaktív hulladék elvesztése szempontjából. Ezért a GDF-eket vízálló kőzetekből és ásványokból kell faragni, minden repedésüket fel kell térképezni és ki kell tömni. A finnországi erőművekből származó kiégett fűtőelemek - az ország villamos energiájának több mint egyharmadát az atomenergia adja - először néhány évtizedig tárolómedencékben hűlnek majd, mielőtt Onkalóba szállítják őket, ahol egy több mint 400 méter mélyen a föld alatt húzódó alagúthálózatba zárják őket.
Amikor a rudak először megérkeznek, a maradék vizet robotok porszívózzák ki, majd öntöttvas tartályokba zárják őket egy réz tartály belsejébe, a kettő között pedig argongáz képez extra gátat. Ezeket a rézdobozokat ezután egy másik, bentonitból, egy olyan agyagból készült burok veszi körül, amely képes elnyelni a vizet és visszatartani a mikrobák könyörtelen támadását. Egy bosszantó probléma: évtizedek munkájába telt, mire a GDF-ek a nukleáris hulladék elhelyezésének konszenzusos favoritjává váltak.
Voltak persze más ötletek is: az űrbe, a tengerbe vagy a tengerfenék alá juttatni. De ezeket végül mind félretették, mivel túl kockázatosak voltak. A GDF-ek több százezer évig tartó tárolási képességének kulcsa az Onkalóban bemutatott többszörös gátak koncepciója. A mesterséges és a természetes biztonsági rétegek kombinálásával a sugárzás elzárva tartható, hogy lassan lehűljön. Néhány kutató azonban aggodalmakat fogalmazott meg az onkalói tárolóanyagokkal kapcsolatban, mivel úgy vélik, hogy a réz előbb-utóbb megreped, és a létesítménynek bronzot kellett volna használnia.
Más csapatok azonban vagy nem tudták megismételni ezeket az eredményeket, vagy úgy találták, hogy a keletkező változások olyan lassúak, hogy nem jelentenek valódi veszélyt. A GDF-ek legnagyobb akadálya azonban talán ugyanaz, amit az atomenergiának egészében le kell küzdenie: a közvélemény megítélése. Onkalo sikerét nem kis részben az intézményekbe vetett bizalom finnországi kultúrájának és az atomenergiára való hagyatkozásnak tulajdonítják.
(Forrás: BigThink)
