vonatút
Shutterstock

Ismét lehet pályázni 70 ezer ingyenes európai vonatbérletre, mutatjuk a részleteket!

Újra lehet jelentkezni az ingyenes vasútibérlet-program legújabb pályázati fordulójára, amelyben 35 ezer ingyenes bérletre pályázhatnak az idén 18 éves európai fiatalok.

Hasonlóan a tavalyi pályázathoz, Európai Bizottság tájékoztatása szerint az idei fordulóban is azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik az Erasmus+ programban részt vevő országok valamelyikében élnek, és 2004. január 1. és 2004. december 31. között születtek.

A pályázat október 25-én, csütörtök délben zárul, jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet, ahol öt kvízkérdést és egy kiegészítő kérdést kell megválaszolni.

Azok a pályázók, akik megfelelnek a részvételi feltételeknek és sikeresen válaszolnak a pályázati kérdésekre, a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti időszakban használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton.

Mivel az ifjúság európai éve programban megnövelt költségvetésnek köszönhetően idén két pályázatot is kiírt az Európai Bizottság, 2022-ben összesen 70 ezer utazási igazolványra lehet pályázni. A kiválasztott pályázók ezúttal egy kedvezménykártyát is kapnak, amellyel több mint 40 ezer kedvezményt vehetnek igénybe tömegközlekedési eszközökön, kulturális rendezvényeken, szállásokon, éttermekben, sportrendezvényeken és egyéb helyeken – közölte az uniós bizottság.

A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja.

Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben repülőjegyre is felhasználható az igazolvány – így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.


A figyelmetekbe ajánljuk