vonatra várakozó lány

Mától lehet megpályázni az ingyenes európai vonatbérleteket a fiataloknak

Jó hír a fiataloknak: az Európai Bizottság közlése szerint mától újra pályázhatnak a 18 és 20 év közötti európai fiatalok az Európai Unió DiscoverEU nevű programjára, ahol összesen hatvanezer ingyenes vasúti bérletet osztanak ki.

A pályázatra a 2001. július 1-je és 2003. december 31. között született európai fiatalok jelentkezhetnek. Alapesetben csak 18 éveseknek hirdetik meg, de a program nem felejtette el a 19 és 20 éveseket sem: miután a tavalyi fordulókat a koronavírus miatt elhalasztották, ezért ők is pályázhatnak a vasúti utazási igazolványra.

A jelentkezés október 12-én déltől kezdődik és október 26-án délkor zárul.

Shutterstock

A a nyertesek 2022 márciusa és 2023 februárja között használhatják fel utazási igazolványaikat, egy legfeljebb 30 napos időszak alatt.

Az Európai Bizottság a bizonytalan járványhelyzet miatt egy új mobil utazási igazolványt vezetett be, így az EU minden utazónak rugalmas foglalási lehetőséget biztosít.

Shutterstock

Az indulási dátum egészen az indulás időpontjáig bármikor módosítható, és a mobil utazási igazolványok egy évig érvényesek.

Ettől függetlenül az utazóknak mindenképpen megéri tájékozódni a lehetséges utazási korlátozásokról a kellemetlenségek elkerülése érdekében. Az utazási igazolványok kizárólag 2022-ben használhatók fel.

Shutterstock

Az MTI közlése szerint a kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak.

A bizottság kiemelte, hogy a fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja, de annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak a fiatalok az EU-ban, más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például.

Kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.

A program igyekszik igazságosan elosztani a jegyeket, hiszen minden egyes tagállam fiataljai számára meghatározott számú utazási igazolvány áll rendelkezésre az adott ország népességének az Európai Unió teljes lakosságához viszonyított aránya alapján.

A jelentkezéshez ide kell kattintani.


A figyelmetekbe ajánljuk