
Egyetlen ember él ebben az eldugott portugál faluban – most egy magyar utazó videójából ismerhetjük meg
Egy magyar utazó videójának köszönhetően került reflektorfénybe Portugália egyik legkülönlegesebb települése, a közép-portugáliai Lousã-hegységben megbúvó Talasnal, ahol hivatalosan mindössze egyetlen állandó lakos él. Cser Anikó Panni, korábbi televíziós újságíró, aki jelenleg Portugáliát járja, néhány éjszakát töltött a faluban, élményeit pedig TikTokon osztotta meg.
A felvételek középpontjában Jorge áll, Talasnal egyetlen lakója, aki a falu egykori házában működteti a Bar o Curralt. Elmondása szerint ő az egyetlen, akinek postaládája is van a településen. A bár elszigetelt fekvése ellenére meglepően tágas, több asztallal, hagyományos portugál díszítéssel és egy régi katódsugárcsöves televízióval.
Jorge felidézte, hogy Talasnalban egykor több mint kétszáz ember élt, családok lakták a hegyoldalba épült palaházakat. Az 1950-es és 60-as években azonban fokozatosan elnéptelenedett a falu, míg végül teljesen magára maradt. Ő maga a fia révén fedezte fel a helyet: amikor gyermeke cserkészként itt táborozott, sokat mesélt neki a faluról. Jorge ellátogatott ide, és azonnal beleszeretett a környékbe, később pedig ide is költözött. Ma főként túrázóknak főz: gyakran készíti el a környék hagyományos ételét, a chanfanát.
Panni videójában arra is felhívja a figyelmet, hogy Talasnal nem pusztán elhagyatott falu: a 2000-es évek elején közösségi összefogással újították fel az épületeket, vendégházak és kisebb éttermek nyíltak, amelyek visszahozták az életet a településre. A környék népszerű a túrázók körében, ami Jorge megélhetését is biztosítja.
A Bar o Curral a TripAdvisoron is szerepel, ahol a vendégek elsősorban a kilátást, az autentikus hangulatot és a „hamisítatlan portugál élményt” emelik ki. A Lousã térség turisztikai oldala szerint a környék mára a természetjárás, a kulturális turizmus és az aktív kikapcsolódás egyik fontos célpontja lett, túraútvonalakkal, folyóparti strandokkal, hegyi kerékpáros pályákkal és gazdag történelmi örökséggel.
Olvasd el ezt is!