Van egy 7,5 hektáros birtok Magyarországon, ahol bizonyos helyeken nincs internet. Nem azért, mert nem sikerült kiépíteni, hanem mert a tulajdonos szerint nem is kell. Amikor egy visszatérő vendég azt kérte, hogy legyen internet a terület egyik pontján, Belasics Edit először azt mondta, átgondolja. Aztán nemet mondott.
Talán ez az apró történet többet elárul a Szent András Kastélyról és a tulajdonosáról, mint bármilyen bemutatkozó szöveg. Mert Belasics Edit nem egy minden igényt kiszolgáló kastélyszállót akart létrehozni. Pontosan tudja, mit szeretne, és legalább ennyire pontosan azt is, mit nem.
A történet 2007-ben kezdődött. Egy tréning utolsó kérdése az volt, hol látja magát öt év múlva. Egy vizualizáció során egy sárga, klasszicista kastély képe jelent meg előtte. Két évvel később pedig egy számára ismeretlen férfi ajánlotta megvételre a bölcskei Szakách-kastélyt.
A történetnek ezt a részét már sokszor elmesélte, de van egy mondata, amely talán pontosabban foglalja össze az egészet, mint bármilyen részletes történet:
„Sohasem vásároltam épületet. Volt egy vízióm, és ahhoz kerestem a helyet.”
A hely végül megtalálta őt. A Szakách-kastélyból Szent András Kastély lett – a névválasztás mögött pedig szintén egy gondolat áll. Szent András napját, november 30-át Edit a változás napjaként értelmezi: az advent előtti időszak határát, amikor a kifelé fordulás után megkezdődik a befelé fordulás.
A „változás tere” így nem egyszerű szlogen lett, hanem az egész hely működésének alapja.
Talán az is sokat elmond róla, hogy a rekonstrukció befejezése sem jelentette számára feltétlenül a történet végét. Sőt.
„Amikor már láttam, hogy készen van, elkezdtem unni, és utána valami másba kezdtem. A kérdés az volt számomra, hogy amikor kész a rekonstrukció, akkor majd ezt is meg fogom unni, és továbbállok.”
Nem így történt.
„Hál' Istennek ez nem így történt. A mai napig is szívvel-lélekkel csinálom.”
Ha van szó, amelyet Edit maga is kiemel az elmúlt másfél évtized legfontosabb tanulságaként, az a határtartás.
Ez nem elméleti kérdés számára. A kastély mindennapi működésében is megjelenik.
Nincsenek televíziók a szobákban. Bizonyos helyeken nincs internet. És nem lehet egyszerűen csak szobát foglalni, majd beköltözni néhány napra, mint egy hagyományos szállodába.
A vendéglátás és a szállás itt egy nagyobb rendszer része: művészeti programokat, önismereti elvonulásokat, csendprogramokat, vállalati vezetői elvonulásokat és a változással, önismerettel foglalkozó csoportokat szolgál.
„Nálunk maga a vendéglátás és a szállás azt a célt szolgálja, hogy azok a programok, amelyek nálunk megvalósulnak, kényelmesen elérhetőek legyenek, és akár napokon keresztül is itt tudjanak lenni azok, akik ezeken a programokon részt vesznek.”
A Szent András Kastély tehát nem attól különleges, hogy egy kastélyban lehet aludni. Hanem attól, hogy pontosan meghatározza, mire való a hely.
Edit a kastélyokat sem úgy látja, ahogy a mai szóhasználat gyakran láttatja őket. Szerinte túl egyszerű lenne a történelmi birtokokat pusztán a luxussal azonosítani.
„A kastély és a hozzátartozó földterületek felelősséget jelentettek.”
A történelmi birtokokon termelés folyt, abból látták el az ott dolgozókat, a környezetet, sok esetben pedig távolabbi területeket is. A tulajdonosnak nemcsak joga, hanem felelőssége is volt azzal szemben, ami a birtokán történt.
„Abszolút felületes látásmód azt látni, hogy ezek luxust képviseltek.”
Ez a gondolat ma is meghatározza Edit hozzáállását. Szerinte egy kastély működésének nem feltétlenül az a természetes végállapota, hogy kastélyszállodává válik.
„Egy kastélynak nem az a működési módja, hogy kastélyszálloda legyen. Lehet persze az is, de ennél sokkal több.”
Egy ilyen épületben évszázadok vannak jelen, generációk története, és a kérdés az, hogy a jelenlegi használó képes-e úgy működtetni, hogy a hely a következő generációk számára is megmaradjon.
„Ha ezt adott pillanatban jól működtetjük, akkor még évszázadokig lesz itt velünk.”
És van ennek a gondolatnak egy nagyon konkrét, kevésbé romantikus oldala is.
„Hál' Istennek az első pillanattól kezdve önellátók tudunk lenni. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag állami támogatás nélkül, vagy bármiféle más támogatás nélkül meg tudunk élni abból a bevételből, amit elérünk.”
Ez azért fontos, mert a kastély nem egyetlen funkcióból él. A szállás, a vendéglátás, a programok, a csoportok, a vállalati elvonulások és a kulturális működés egymást kiegészítő részei annak a rendszernek, amelyet az elmúlt tizenhét évben felépített.
És a rendszer nemcsak gazdasági értelemben önálló.
A birtokon az áramon kívül nincs közműves infrastruktúra. Saját, 110 méteres kút biztosítja a vizet a gazdaság, a vendéglátás és a mindennapi működés számára. Saját szennyvízkezelési rendszerük van, a megtisztított víz pedig visszafolyik a patakba. Gáz nincs: a rekonstrukció során geotermikus fűtési rendszert építettek ki, amelyet később napelempark egészített ki.
A fenntarthatóság ezért Edit szerint nem kommunikációs kérdés.
„A fenntarthatóság nálunk nem kommunikációs elem. Ez itt az élet.”
A kastély rekonstrukciójával párhuzamosan egy másik építkezés is elkezdődött: az élő környezeté.
Már a felújítás idején több mint száz gyümölcsfát ültettek, azóta pedig újabb mintegy száz fa került a birtokra. A biodinamikus gazdálkodás szintén a rekonstrukcióval egy időben indult el.
A cél nem egy látványos kert létrehozása volt, hanem egy olyan rendszeré, amelynek termése bekerülhet a konyhába.
A zöldségeket és gyümölcsöket akkor használják fel, amikor megérnek. Fermentálnak, befőznek, savanyítanak, a konyha pedig szezonálisan működik.
„Ha zöldbab érik, akkor nyilván zöldbabot főzünk, a paradicsom akkor kerül az asztalra, amikor éppen érik, a füge is akkor van, amikor érik.”
Edit számára ez ugyanannak a gondolkodásnak a része, mint a saját víz- vagy szennyvízrendszer. Nem egy fenntarthatósági programot építettek, hanem egy olyan működést, amelyben a fenntarthatóság magától értetődő.
A Szent András Kastély azonban Edit számára nem pusztán egy működő gazdasági és turisztikai rendszer. A kastély, a kápolna, a park, a többszáz éves fák, a föld és az emberek együtt alkotnak valamit, amit ő már nem egyszerűen épületek és tárgyak összességeként lát: „Egy kastély, egy kápolna és ez az egész tér egy entitás. Folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással. Minden egyes tárgy is hat ránk, hat a vendégekre, és ez a vendégek által visszahat ránk. Egy kastélyrekonstrukciót csak és kizárólag alázattal lehet megcsinálni, vagy azt is mondhatnánk, hogy szellemből.”
A birtok dokumentáltan négyezer éve lakott terület. A kastély körülbelül kétszáz éves, a parkban pedig többszáz éves növények is vannak: „Olyan értékeket képviselnek, amelyeket el sem tudunk képzelni, vissza sem tudunk gondolni azokra az időszakokra, amikor ide kerültek.”
Ezért szerinte nem lehet úgy gondolkodni, hogy amit ma létrehozunk, azt holnap majd egyszerűen lecseréljük. „Értékekre építkezünk, értéket építünk, és a holnapot építjük.”
A Szent András Kastély egyik legfontosabb sajátossága az Artist in Residence program, amely több mint tíz éve működik.
Edit ezt a programot Manfred Makra osztrák festőművésszel és kurátorral közösen alakítja. A művészek kiválasztásában is együtt dolgoznak, és minden évben különböző országokból érkező alkotókat hívnak meg, akik négy hetet töltenek a kastélyban.
Kínából, Japánból, Ausztriából, Olaszországból, Németországból és más országokból érkeztek már művészek. A program Edit számára a régi mecénási hagyomány mai formája is. A történelmi kastélyokhoz ugyanis szerinte mindig hozzátartozott a művészet támogatása: egy-egy alkotó időt kapott, hogy egy helyen éljen és dolgozzon, és az ott megszülető művek egyúttal a hely történetének részévé váltak.
De Edit ennél is tovább megy: „A művészet szakrális. Ami nem szakrális, az nem művészet.” Ez nem egyetlen mondat a számára, hanem az Artist in Residence program egyik alapja. „A művész és a művészet nem öncélú, hanem információáramlás, amin keresztül a szellemiség ki tud jutni a materiális világba.”
A programban ezért nemcsak művek születnek. Emberek találkoznak egymással. Tavaly például egy orosz, egy ukrán, egy szerb, egy magyar, valamint egy félig francia, félig osztrák származású művész élt és dolgozott együtt a kastélyban.
„Gondoljon bele, összeültettük az oroszt az ukránnal.”
A mondat mögött ott van a program egyik legfontosabb gondolata: különböző hátterű embereket hozni egy térbe, ahol együtt élnek, együtt alkotnak, és ahol egy időre fontosabbá válik mindaz, ami összeköti őket: „És vannak sokkal, de sokkal fontosabb szempontok is, mint hogy haragudjunk egymásra, vagy ne viseljük el egymást.”
Edit szerint a történelmi épületeket sem lehet pusztán múzeumi tárgyként kezelni.
Azok a kastélyok, amelyek továbbra is élő helyek, mindig változtak: bekerült a víz, a fűtés, később más modern eszközök. A lényeg nem az, hogy mindent pontosan ugyanúgy őrizzünk meg, ahogyan valaha volt, hanem hogy az értékek megmaradjanak, miközben a hely továbbra is használható marad.
„Nem múzeumként kezeljük ezt a helyet, hanem egy folyamatosan fejlődő és változó élettérként.” - ez a gondolat tulajdonképpen az egész Szent András Kastély működését összefoglalja. A kastélyt nem önmagáért tartják fenn. A gazdaság nem önmagáért működik. A vendégházak nem önmagukért vannak. A művészeti program sem önmagáért létezik. Minden egy nagyobb elképzelés része.
És ez a vízió ma már túlmutat a bölcskei birtok határain. Edit következő nagy terve a Danube Art Line, amely a Duna menti országokat kapcsolná össze művészeti programokon keresztül. A Szent András Kastély Artist in Residence programjára építve hasonló kezdeményezéseket képzel el kulturálisan jelentős helyszíneken, lehetőleg kastélyokban, a Duna mentén.
A Duna tíz országon folyik keresztül, és Edit szerint ezeknek az országoknak van egy közös, sajátos közép-európai szellemisége, amelyhez újra kapcsolódni kellene.
„Elvesztettük azt a vonalat, ami összeköt bennünket.” – a Danube Art Line ezért számára nem egyszerűen művészeti hálózat, fejti ki. „Olyan szellemiséget alakíthatunk ki, ami alapján egy másfajta világot tudunk építeni, amivel összekapcsolódhatunk. Ahol természetes, hogy mindannyian mások vagyunk, és ezzel a másságunkkal tudunk építeni egy más világot.”
Nagy vízió egy bölcskei kastélyból. De ha visszagondolunk arra a mondatra, amellyel Edit a saját történetét összefoglalja, talán kevésbé tűnik nagyratörőnek.
„Sohasem vásároltam épületet. Volt egy vízióm, és ahhoz kerestem a helyet.”
Tizenhét év után pedig úgy tűnik, nemcsak megtalálta. Felépítette köré a saját rendszerét. És közben megtanulta azt is, hogy egy ilyen helyet nemcsak létrehozni kell, hanem tudni kell megvédeni attól is, ami nem tartozik hozzá. Talán ezért sem lett belőle kastélyszálló. És talán ezért nem is unta meg.
Ha pedig ma visszamehetne ahhoz a nőhöz, aki 2007-ben még csak egy sárga kastélyt látott maga előtt, nem sok tanácsot adna neki.
Csak ennyit: „Csináld, ahogy elképzeled. Jó lesz."
Olvasd el ezt is!