Képszakadásig tartó alkoholizálás? Japánban ez a kulturális norma

Japánban az ivás sok esetben nem pusztán szórakozás, hanem a munkahelyi kommunikáció része. Erre külön kifejezés is létezik: nominication – a japán nomu („inni”) és az angol communication („kommunikáció”) összevonásából. A közös italozás a hierarchikus vállalati kultúrában a kapcsolatépítés bevett formája: főnökök és beosztottak, üzleti partnerek gyakran munkaidőn túl, egy izakayában – vagyis egy hagyományos japán sörözőben – mélyítik el az együttműködést.

Egy tipikus este formális keretek között indul. Az első kör, az ichijikai rendszerint éttermi környezetben zajlik, ahol még az ülésrend is a rangsort tükrözi: a legmagasabb pozícióban lévő személy foglal helyet legtávolabb az ajtótól, az úgynevezett kamiza helyen, míg a fiatalabb kollégák a bejárathoz közelebb ülnek. A poharak töltése, az enyhe meghajlás gesztusa mind a kimondatlan szabályrendszer része.

A második kör, a nijikai már kötetlenebb: gyakran egy másik izakayában vagy karaokebárban folytatódik az este. A hangulat itt már oldódik, a hierarchia lazul. Ha az éjszaka tovább húzódik, könnyen hajnalba nyúlhat – nem ritka, hogy valaki lekési az utolsó vonatot. Az ivás ilyenkor nem pusztán az alkoholról szól, hanem arról a kulturális meggyőződésről, hogy az ital segít kimondani azokat az érzéseket, amelyeket a mindennapokban a tatemae, azaz a társadalmilag elvárt, visszafogott felszín elfed. A valódi érzések, a honne gyakran csak ilyen helyzetekben kerülnek elő.

Az iváskultúra gyökerei a második világháború utáni gazdasági újjáépítés időszakáig vezethetők vissza. Az élethosszig tartó foglalkoztatás (shūshin koyō) és a szenioritásalapú előmenetel (nenkō joretsu) rendszere erős vállalati közösségeket hozott létre, ahol a munkahely szinte családi keretté vált.

A túlzott alkoholfogyasztás mögött társadalmi és pszichológiai nyomás is áll. A fiatalabb alkalmazottak számára nehéz visszautasítani egy italt: ha a felettes még marad, a csoport tempójához való igazodás kimondatlan elvárás. Az egyetemi évek – a hierarchikus diákkörökkel és a nomihōdai, azaz fix összegért korlátlan italfogyasztást kínáló rendszerrel – tovább erősítik ezt a mintát. A nagyfokú közbiztonság pedig hozzájárul ahhoz, hogy az utcán elalvó, ittas emberek látványa különösebb társadalmi megbotránkozás nélkül váljon a városi éjszaka részévé.

Ugyanakkor a változás jelei is érzékelhetők. A japán Egészségügyi Minisztérium adatai szerint a húszas éveikben járók alkoholfogyasztása az elmúlt évtizedben csökkent, és egyre több fiatal dönt tudatosan a mértékletesség mellett. Egyes vállalatok ebédekkel vagy kávés találkozókkal váltják ki az alkoholos eseményeket. A japán iváskultúra így továbbra is erős hagyomány, de egyre inkább új értelmezési keretek között alakul.