dohányzás, cigi,cigaretta, füst

Új-Zéland célja, hogy 2025-re teljesen füstmentes országgá váljanak, az áhított cél elérése érdekében pedig több javaslatot is bejelentettek.


A legfőbb tervük közt szerepel a dohányzás alsó korhatárának fokozatos emelése törvényileg. Ez pedig kiterjedhet a cigaretta és dohánytermékek eladásának betiltására bárki számára, aki 2004 után született – számolt be róla a The Guardian.

Emellett felvetették a dohánytermékekben megengedett nikotinszint jelentős csökkentését, a szűrők betiltását, a dohány minimálárának meghatározását, valamint a dohány és a cigaretta értékesítési helyeinek korlátozását.

„Új megközelítésre van szükségünk. Körülbelül 4500 új-zélandi hal meg évente a dohányzás miatt, és gyorsított előrelépést kell tennünk ahhoz, hogy a füstmentességet elérjük. A szokásos módon, dohányzás-ellenőrzési program nélkül nem jutunk el oda"

– mondta Dr. Ayesha Verrall egészségügyi miniszter asszony.

A drasztikus javaslatok számos közegészségügyi szervezetnek tetszettek:

„Ez a javaslat túlmutat azon, hogy az embereknek segítsünk a leszokásban"

– mondta Lucy Elwood a Cancer Society ügyvezetője, továbbá megjegyezte, hogy a dohánykereskedők száma négyszer nagyobb az alacsony jövedelmű közösségekben, hiszen itt a legmagasabb a dohányzó emberek száma.

A dohány a történelem legkárosabb fogyasztási terméke, ezért fokozatosan le kell állítani"

– fejezte be.

A figyelmetekbe ajánljuk