Űrhajó illusztráció
Fotó: Shutterstock

A tervek szerint a hajón több generáció élne egymással

250 évig tartó utazásra tervezik ezt az űrhajót

A Project Hyperion névre keresztelt terv alapján egy olyan, csillagközi utazásra képes űrhajó épülhet meg, amelyen 1500 ember is élhetne, több generáció váltaná egymást és a járművön termelnének mindent, ami az életben maradásukhoz szükséges.

Eddig csak a sci-fi filmekben láttunk olyan óriási űrhajókat, amik hosszú évtizedeken, akár évszázadokon keresztül utaznak az univerzumban úgy, hogy az utasoknak el sem kell hagyniuk a fedélzetet, mert mindent saját maguk állítanának elő. Könnyen lehet azonban, hogy hamarosan ez a hihetetlen elképzelés valósággá válik.

Az ötlet eredetileg egy űrrakéta-szakértő, Robert H. Goddard fejéből pattant ki, most pedig a Project Hyperion névre keresztelt terv alapján már el is kezdték lerakni az elméleti alapjait egy jövőbeli, 250 éven át tartó utazásra is képes űrbárkának – írja a Interesting Engineering.

Még több hír a világűrből! Olyat fotózott le az űrhajós, ami soha többé nem lesz látható

A portál információi szerint

az úgynevezett generációs hajó alapvetően egy nemzőképes, felnőtt legénységgel indulna útnak, akik az űrhajó fedélzetén szaporodnának és halnának meg, átadva a helyet a következő generációnak.

Ehhez természetesen egy elképesztően fejlett, az élet alapvető feltételeit biztosító jármű megépítésére van szükség. A tervek szerint először is a legénység saját maga termelné a zöldségeket és gyümölcsöket a fedélzeten, amit egy teljesen kiterjedt mezőgazdasággal támogatnának meg.

A legfontosabb az, hogy a csillagközi, gigantikus űrhajón minden elérhető legyen, ami az élet fenntartásához szükséges. Ehhez egy olyan rendszert kell kifejleszteni, ami tökéletesen képes újrahasznosítani a levegőt és a vizet, így biztosítva az energiaellátást.

Emellett jól kidolgozott lakhatási körülményekre is szükség van, hogy az utódok megfelelő környezetben nevelkedhessenek, fejlődhessenek.

Ez is érdekelhet! 3 millió dollárt kap a NASA-tól az, aki megoldja ezt a problémát a Holdon

A projekt egyik legnehezebb és legizgalmasabb része az, hogy a hajónak a Földhöz hasonló gravitációval kell rendelkeznie, amit rendkívül nehéz megoldani. Ennek tökéletesítésén még dolgoznak az elméleti szakemberek, de valószínűleg a hajó saját forgása garantálná a gravitációs erőt.

Arról azonban még nincsenek konkrét tervek, hogy pontosan hogyan is nézzen ki ez a nem mindennapi, több száz évig az űrben utazó hajó. Épp ezért a Project Hyperion kitalálói nemrégiben egy versenyt hirdettek, ahová bárki beküldheti az űrbárka külsejére vonatkozó terveit.

A figyelmetekbe ajánljuk