Titkok a Tejútrendszerről: 6 érdekesség, ami még a csillagászokat is megdöbbenti

A Tejútrendszer mérete a maga 100 ezer fényévnyi szélességével szinte felfoghatatlan: ez annyit jelent, hogy ha fénysebességgel szeretnénk egyik végéből a másikba eljutni, az is több mint 100 ezer évbe telne. Sőt, a legújabb kutatások közül néhány még ennél is nagyobbra, 200 ezer fényévnyire becsüli a nagyságát.

Ez ugyan mérhető, de még a csillagászok számára is megdöbbentő távolság, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az univerzumban több száz milliárd hasonló galaxis található.

Az emberi elme számára nehéz felfogni ilyen távolságokat, ezért a csillagászok gyakran használják a fényévet, mint mérési egységet, ám valójában ez sem ad pontos képet, hiszen a Tejútrendszer nagysága, kiterjedése és összetétele folyamatosan változik.

A Tejútrendszer gazdagságát jól mutatja, hogy hozzávetőlegesen 300 milliárd csillag található benne. Ezek a csillagok porral, gázzal és más égi jelenségekkel, például köddel együtt keringenek a galaxis középpontja körül. A csillagok eloszlása és mozgása rendkívül összetett struktúrát eredményez, amely folyamatosan változik.

Bár közvetlenül nem látható, hatásai megfigyelhetők a körülötte lévő csillagok és anyagok mozgásában. A csillagászok folyamatosan dolgoznak azon, hogy jobban megértsék ennek a fekete lyuknak a természetét és szerepét a galaxisunk alakulásában.

Az űrkutatás kezdete óta tudjuk, hogy a galaxisok többfélék lehetnek: léteznek spirálgalaxisok, elliptikus és lentikuláris alakzatok is, de a legtöbb csillagrendszer alakja szabálytalan.

Épp ezért megdöbbentő, hogy a nekünk otthon adó Tejútrendszer a viszonylag ritkának számító spirálgalaxisok közé tartozik, ráadásul azok közül is az egyik legszimmetrikusabb. A csillagrendszerünk négy fő spirálkarral rendelkezik: ezek a Perseus-kar, a Scutum-Centaurus-kar, a Sagittarius-kar és a Norma-kar. Ezek a karok rendkívül sűrű csillagmezőket tartalmaznak, amelyek folyamatosan keletkeznek és pusztulnak el.

A Tejútrendszer és a közeli Androméda-galaxis hosszú évmilliók óta az összeütközés felé tartanak, ami várhatóan 4-5 milliárd év múlva be is következik majd. Bár ez elsőre katasztrofálisnak tűnhet, a galaxisok közötti hatalmas távolságok miatt valószínűtlen, hogy a csillagok ténylegesen ütköznének.

Az ütközés inkább a galaxisok szerkezetének átalakulását eredményezi majd. A két galaxis valószínűleg egy új, nagyobb csillagrendszerben olvad majd össze, amelynek pontos formája és szerkezete egyelőre nem ismert.

Ahogy arról több helyen is beszámoltunk már: a Tejútrendszer forgási sebessége egyszerűen gyorsabb annál, mint amit szemmel látható fizikai összefüggéssekkel magyarázni lehetne. A tudósok szerint ez egyértelműen arra utal, hogy jelentős mennyiségű, láthatatlan anyag van jelen a csillagrendszerünkben, ami se nem bocsájt ki, nem nyel el és nem is ver vissza a fényt, így számunkra teljességel vizsgálhatatlan.

A sötét anyag kutatása az egyik legnagyobb kihívás a modern csillagászat számára. Bár közvetlenül nem látható, gravitációs hatásai megfigyelhetők, és alapvetően befolyásolják a galaxis szerkezetét és fejlődését.

2010-ben a tudósok felfedeztek két hatalmas, gamma-sugárzást kibocsátó buborékot, amelyek a Tejútrendszer középpontjából nyúlnak ki. Ezek a Fermi-buborékok körülbelül 25 000 fényév hosszúak, és a pontos eredetük máig rejtély.

Egyes elméletek szerint régebbi csillagrobbanásokból vagy a központi fekete lyuk aktivitásából származhatnak. A jelenség további vizsgálata hozzájárulhat annak megértéséhez, hogyan alakulnak ki ilyen nagyszabású struktúrák egy galaxis belsejében.