nevető anya és lánya fekszenek a fűben
Fotó: Halmosi Bence / unsplash

Úgy tűnik, a szorongásra való hajlam leginkább anyákról lányaikra öröklődik

Azt már régóta tudjuk, hogy a szorongás családi örökség, de egy kutatás most azt sugallja, hogy a szorongásos zavarok anyáról lányára öröklődnek elsősorban.


Genetika vagy mintázat?

A kutatók a természet és a neveltetés szerepét vizsgálták a szorongás kialakulásában, mintegy 400 kanadai, 10 év körüli gyermek adatállományát vizsgálva, akik korábban már részt vettek egy hangulatzavarral veszélyeztetett családokra összpontosító vizsgálatban − írja cikkében a ScienceAlert.

A kutatók arra jutottak, hogy ha a genetika nagyobb szerepet játszana, a szorongásos zavarok feltehetően mindkét nemű gyermeknél azonos arányban fordulnának elő, függetlenül attól, hogy az anya vagy az apa volt-e az a szülő, aki a szorongást továbbadta.

Ha a gyerekek azért alakítanának ki szorongásos zavarokat, mert az azonos nemű szülőről mintázzák magukat, akkor az anyáról a lányra, az apáról a fiúra való átvitel eltérő mintázata lenne várható. És ez is lett az eredmény: a vizsgálatban azok a gyerekek, akiknek azonos nemű szülője szorongásos zavarban szenvedett, majdnem háromszor nagyobb eséllyel kerültek ugyanebbe az állapotba, mint társaik.

anyjukat megpuszil\u00f3 l\u00e1nyok

Fotó: Leah Hetteberg / unsplash

Az anya szorongásos rendellenessége különösen növelte a kockázatát, hogy lányuknál szorongásos betegséget diagnosztizáljanak.

A fiúknál nem volt nagyobb a szorongásos zavar kialakulásának valószínűsége, ha az apjuknál előfordult, de csökkentette a fiú kockázatát, ha az apjuknak egyáltalán nem volt szorongás.

Van-e ok-okozati összefüggés?

Tehát az ellenkező nemű, szorongásos betegséggel nem rendelkező szülő nem jelentett ugyanolyan védelmet, mint az azonos nemű, szorongásos betegséggel nem rendelkező szülő. A tanulmány nem tudta kimutatni az ok-okozati összefüggést, mivel megfigyelésen alapuló és retrospektív volt. Az ilyen összefüggéseknél eleve nehéz lenne megmondani, hogy az a kétirányú visszacsatolás miatt melyik irányba hat − lehet, hogy a gyerekek teszik szorongóvá a szüleiket, nem pedig fordítva.

nevet\u0151 anya \u00e9s l\u00e1nya a naplement\u00e9ben

Fotó: Shine _ Photos / unsplash

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a szorongás tanult viselkedés, amelyet a gyerekek a szüleiktől vesznek át. Egy kísérletben a szülőket véletlenszerűen arra utasították, hogy szorongóan vagy nyugodtan viselkedjenek, miközben a gyermekük egy helyesírási tesztre készül, és a gyerekek ezt a hozzáállást tükrözték vissza, szorongó vagy elkerülő viselkedést fejlesztettek ki.

Számos tanulmány hozza összefüggésbe a szülők mentális problémáit a gyermekeik szorongásos zavarainak nagyobb esélyével. Ha biztosan megállapítható az okozati összefüggés, akkor a szülők kezelésével megelőzhető lehet a szorongás generációk közötti átadása − vélik a kutatók az eredetileg a JAMA Network Open című szaklapban megjelent tanulmányban.


A figyelmetekbe ajánljuk