hallás

Teljesen gyógyítható lesz a siketség?

A Frequency Therapeutics biotechnológiai cég tudósai kifejlesztettek egy újfajta terápiát, amely képes visszafordítani a hallásvesztést, hallókészülék vagy cochleáris implantátum nélkül.


A kutatócsoport az úgynevezett progenitorsejteknek a programozásával fedezett fel egy új módszert a szőrsejtek növekedésének ösztönzésére a csigahártyán belül. Ezek a szőrsejtek pedig lehetővé teszik, hogy halljunk, de idővel vagy túlzott zajnak kitéve elhalnak. Általában nem nőnek vissza, de ha a fül regenerálódni tudna, akkor legalább egy bizonyos fokú hallás visszanyerhető lenne.

A kísérletek során a csapat képes volt javítani a kísérleti résztvevők beszédészlelési képességét. Bár ez furcsán hangzik, de ennek jó oka van.

A beszédészlelés az első számú cél a hallás javításában, és az első számú igény, amelyet a betegektől hallunk.

– nyilatkozta Chris Loose, a Frequency társalapítója és vezérigazgatója.

A kezelés úgy működik, hogy molekulákat fecskendeznek a belső fülbe, amelyek aztán a meglévő progenitor sejteket más sejtekké alakítják át, amelyek képesek szőrsejteket növeszteni a csiga belsejében.

A megközelítés egyszerűbb, mint a hagyományos génterápiák.

A csapat reméli, hogy új technikájuknak a közeljövőben tartós hatásai lehetnek.

Nem lennék meglepve, ha 10 vagy 15 éven belül, az erre a területre fordított erőforrások és a hihetetlen tudományos munka miatt eljuthatnánk arra a pontra, ahol a hallásvesztés visszafordítása a Lasik-műtéthez (lézeres szemműtét) hasonló lenne, ahol egy-két óra alatt bent vagy, és teljesen helyreáll a látásod.

– mondta a Frequency társalapítója, Jeff Karp.

(Futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk