Az emberek már legalább 2400 éve próbálják megérteni, hogyan képesek a ragadozók és a zsákmányállatok egyensúlyban maradni bolygónk ökoszisztémáiban.
Az óvatos ragadozás azt jelenti, hogy egy ragadozó faj úgy fejlődött ki, hogy elkerülje, hogy olyan sokat és olyan agresszíven fogyasszon, amennyit a saját fizikai korlátai megengednek. A prudens ragadozók hatékonyan, bár nem tudatosan, de visszafogják magukat fajuk többi tagjának, valamint a jövő generációinak érdekében. Még ha a ragadozók természetes élőhelyükön óvatosak is, túlhalászhatják a körülöttük lévő zsákmányt, ha olyan helyre költöztetik őket, ahová nem tartoznak. Erre példa az indo-csendes-óceáni oroszlánhal, amelynek populációi gyorsan elterjedtek a Mexikói-öbölben és környékén, valamint a Földközi-tenger keleti részén.
Ezt a fajt vizsgálta most egy új tanulmány. Az oroszlánhalak a zátonyokban élő kisebb halakkal és kagylókkal táplálkoznak. Olyan kegyetlen ragadozók, hogy az ökológusok aggódni kezdtek amiatt, hogy, kevés más halfaj élné túl a jelenlétüket. Ehelyett valami más történt. Az oroszlánhal-populációk hirtelen csökkenni kezdtek a Mexikói-öböl zátonyain, miközben őshonos versenytársaik megmaradtak.
Úgy tűnik, hogy mivel az oroszlánhalak túlhalásszák zsákmányukat, mégsem olyan erős versenytársak. Ezek az egyre fogyatkozó oroszlánhal-populációk tehát evolúciós nyomásnak vannak kitéve, hogy kevésbé vadul táplálkozzanak, így tovább tudják elfoglalni a zátonyokat, és több lehetőségük van más zátonyokra való átterjedésre. Végül arra számítunk, hogy új élőhelyükhöz alkalmazkodva óvatos ragadozókká válnak.
A modern, nyugatias társadalmakban mélyen gyökerezik az az elképzelés, hogy mindenki személyes hasznára törekszik, ami végső soron a társadalom egészének javát szolgálja. Az állami vállalatok vezérigazgatóitól például elvárják, hogy kizárólag a részvényesek érdekében cselekedjenek. Nem fognak támogatni piaci versenytársat, még akkor sem, ha a versenytárs elvesztése a fogyasztók választékának csökkenésével járna. Ez a gondolkodás a piacgazdaság és az evolúció közötti analógián alapul, mivel mindkettő a legerősebb túlélésére épül.
A legerősebb túlélése arra az elvre utal, hogy egy gén, faj, üzleti modell vagy technológia azon változatai, amelyek a legjobban alkalmazkodnak az aktuális körülményekhez, érvényesülnek, míg mások kihalnak. A körültekintő ragadozás szintén a legerősebb túlélésének elvét követi. A legerősebb szervezet itt azonban nem az, amelyik a legtöbb túlélő utódot képes létrehozni. Inkább az, amelyiknek sikerül a legtöbb új kolóniát létrehoznia. Az erőforrásaikat túlságosan kihasználó fajok kolóniái ebben az értelemben nem alkalmasak, mert összeomlanak, mielőtt esélyük lenne más helyekre is átterjedni.
A múltban, amikor a társadalmak még nem voltak globálisan összekapcsolódva, hasonló elvek vonatkoztak az emberi döntésekre is. Az erőforrásaikat túlságosan kiaknázó társadalmak előbb-utóbb összeomlottak, teret engedve a terjeszkedésnek az óvatosabb társadalmak számára. A mai globalizált világban azonban az emberek meggondolatlan cselekedetei egy helyen károsíthatják az embereket teljesen más helyeken. Például a rosszul szigetelt házam fűtőolajának forrása lehet, hogy a kanadai kátrányhomokmezőkről származik, amelyek szennyezik a környezetet.
Az a mechanizmus, amely szerint az erősebbek túlélése óvatosságot eredményez, ezért már nem működhet. A természettel való analógia összeomlott. Többé nem támaszthatja alá azt a hitet, hogy az egyéni előnyökre való törekvés végső soron a társadalom és a gazdaság egyensúlyához vezet.Az a mechanizmus, amely szerint az erősebbek túlélése óvatosságot eredményez, ezért már nem működhet. A természettel való analógia összeomlott. Többé nem támaszthatja alá azt a hitet, hogy az egyéni előnyökre való törekvés végső soron a társadalom és a gazdaság egyensúlyához vezet.
(Forrás: ScienceAlert)
