Stephan Morris/Shutterstock.com
október 27., 2025  ●  Tudomány

Hátborzongató felvétel: először rögzítették, ahogy egy pók elkap egy cickányt – Videó!

A természet ismét bebizonyította, hogy még mindig tud meglepetéseket tartogatni – és nem feltétlenül kellemeseket. Az angliai kutatók most először dokumentálták, ahogy egy pók sikeresen ejt zsákmányul egy cickányt. A felvétel egyszerre lenyűgöző és hátborzongató, hiszen eddig soha nem láttak hasonlót.

A hamis özvegy néven ismert Steatoda nobilis egy invazív pókfaj, amely mára elterjedt egész Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában is. Bár elsőként 1875-ben jegyezték fel, csak az utóbbi évtizedekben vált igazán hírhedtté. A fajt rendkívüli alkalmazkodóképessége tette sikeressé: jól tűri a hideget, hosszú életű, és évente akár ezer utódot is képes nemzeni. A mérgében található neurotoxin pedig nemcsak az emberekre jelent veszélyt – ezzel képes olyan állatokat is lebénítani, amelyek többszörösen nagyobbak nála.

A most publikált megfigyelés során Dél-Angliában figyeltek meg egy ilyen pókot, amint zsákmányul ejtett egy törpecickányt (Sorex minutus). Ez mindössze a harmadik alkalom, hogy a faj gerinces állatot ejtett el, és az első eset, amikor egy pók a törpepókfélék családjából cickányra vadászott.

A különleges jelenetet 2022 augusztusában rögzítették: a cickány eleinte még mozgott, miközben a pók újra és újra fel-le járt a hálóban, majd fokozatosan felemelte zsákmányát mintegy 25 centiméter magasra.

Három nappal később a cickány maradványait – bőrét, csontjait és szőrét – találták meg egy ablakpárkányon, gondosan pókhálóba tekerve.

Dr. John Dunbar, a Galwayi Egyetem Venom Systems Labjának munkatársa szerint a megfigyelés fontos adalék az invazív pókfaj viselkedésének megértéséhez.

A hamis özvegy rendkívül érdekes faj, és még rengeteget kell tanulnunk róla. Hálásak vagyunk azoknak, akik megosztják velünk az ilyen észleléseket – ezek segítenek feltárni, hogyan hat ez a faj az ökoszisztémánkra

 – mondta a kutató. Az IFL Science beszámolója szerint hasonló pókok korábban már gyíkokat és denevéreket is ejtettek el, ami jól mutatja, mennyire hatékony a mérgük és mennyire erős a hálójuk. A most megfigyelt esetben mindhárom pók nőstény volt, ami arra utal, hogy az ilyen nagyobb zsákmányok különösen értékes energiaforrást jelenthetnek a szaporodás idején.

Nyitókép: Stephan Morris/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök