
Az egyik pillanatban még békésen fetreng a cicád, a következőben pedig úgy rohangál a házban, mintha égne a farka. Bár ezek az epizódok legfeljebb néhány percig tartanak, sokkal hosszabbnak tűnhetnek. Miért rohangálnak a macskák, a kutyák, és más háziállatok minden látható ok nélkül?

„A kemény munka még senkit sem ölt meg" – hallottuk már sokszor a kijelentést, de úgy tűnik, ez nem életbiztosítás: mint kiderült, a halálos szívrohamok hétfőnként fordulnak elő leggyakrabban, legalábbis Írországban. Ráadásul az adatokban van még egy csavar: a vasárnapok is extra kockázatot…
2023. június 8. ● Hamu és Gyémánt
Nem meglepő, melyik nap kapnak a legtöbben szívrohamot
Hamu és Gyémánt

Dél-afrikai paleontológusok bejelentették, hogy megtalálták a világ legrégebbi ismert temetkezési helyét, amelyet az ember távoli rokonai létesítettek.
2023. június 7. ● Hamu és Gyémánt
Teljesen megváltoztathatja az evolúcióról alkotott képünket…
Hamu és Gyémánt

Ahogyan nem a partnered feladata, hogy boldog legyél otthon, ugyanúgy nem a főnököd feladata, hogy boldogan éld meg a munkahelyeden töltött időt.

Az új kutatásban szereplő mesterséges édesítőszer olyan termékekben is megtalálható, mint a diétás üdítők és rágógumik. Egy új tanulmány szerint azonban képes károsítani a sejtjeinkben lévő DNS-anyagot.

A napenergia a megújuló energia leggyorsabban növekvő formája, és jelenleg a globális villamosenergia-termelés 3,6 százalékát adja. Ezzel a megújuló energiapiac harmadik legnagyobb forrása, amelyet a vízenergia és a szélenergia követ.
2023. június 6. ● Kovács Emese
Áttörés: a tudósok először sugároztak napenergiát az űrből…
Kovács Emese
2023. június 6. ● Kovács Emese
5 kérdés, amiből kiderül, hogy mennyire fejlett az érzelmi…
Kovács Emese

Dr. Harasta Edit a Dr. Rose Magánkórház gasztroenterológusa évtizedek óta végez endoszkópos vizsgálatokat, beavatkozásokat főként a nyelőcső, gyomor és a vastagbél területén. Ez utóbbi beavatkozásokat döntően altatásban végzi. Tevékenysége során kiemelt jelentőséget tulajdonít a megelőzésnek…

40 után a testünk egyre nagyobb mértékben változik. Az öregedés természetes folyamat, a rendszeres testmozgás pedig segíthet abban, hogy ezt méltóságteljesen történjen. Érdemes leküzdeni azt a késztetést, hogy hatalmas változtatásokat hajtsunk végre a már létező edzéstervünkben, helyette inkább…
2023. június 6. ● Hamu és Gyémánt
5 hiba 40 felett, amit az edzések közben elkövethetsz
Hamu és Gyémánt

A gyorsabb tempójú gyaloglásról sok szó esik manapság, de mégis melyek a legelőnyösebb hatásai? Az alábbi cikkben 5 olyan egészségügyi előnyt mutatunk be, amely okán érdemes ezt a mozgásformát választanod!
2023. június 5. ● Hamu és Gyémánt
5 egészségügyi előny, amiért megéri gyorsabb tempóban…
Hamu és Gyémánt
2023. június 5. ● Kovács Emese
Egy titokzatos elveszett város nyomaira bukkantak a tenger…
Kovács Emese

Ha valaki kellő önismerettel rendlekezik, kisebb eséllyel alakulhat ki nála Alzheimer-kór – állítja egy kutatás.
2023. június 5. ● Hamu és Gyémánt
Van egy egyértelmű jele annak, hogy kialakul-e valakinél a…
Hamu és Gyémánt
2023. június 5. ● Hamu és Gyémánt
Százmilliónál is több lakható bolygó lehet körülöttünk
Hamu és Gyémánt

A mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberek különösen sokatmondó – kissé zavarba és kétségbeejtő – mémje látott napvilágot a rendszer működésével kapcsolatban. Ha szorongsz ettől a témától, a következőkben olvasható sorok nem feltétlenül lesznek reménykeltőek számodra, de mindenképp…
2023. június 4. ● Hamu és Gyémánt
A kutatók szörnyként jellemzik a mesterséges intelligenciát?
Hamu és Gyémánt

Bizalmi problémák, félelmek, és gyakori szorongás? A paranoia nem a legegészségesebb mód a kapcsolatok irányításához.
2023. június 4. ● Kovács Emese
5 jel, amiről könnyen felismerheted, ha valaki paranoiás
Kovács Emese
2023. június 4. ● Hamu és Gyémánt
A hagyományos termelésnél is károsabb a laborban készült…
Hamu és Gyémánt

A higanyról köztudott, hogy mérgező. Gyerekként, amikor lázasan feküdtünk az ágyban, édesanyáink nem győzték hangsúlyozni vigyázzunk a lázmérővel! Az emberben pedig felmerül a kérdés: puszta kézzel biztonságosan hozzá lehetne érni a higanyhoz? A válasz meglepő módon az, hogy igen, de csak rövid…
2023. június 4. ● Hamu és Gyémánt
Mi történne valójában, ha hozzáérnénk a higanyhoz?
Hamu és Gyémánt

A várandósság alatt ajánlott extra fehérjét, kálciumot, vasat és alapvető vitaminokat fogyasztani. Íme négy élelmiszer, ami érdemes beiktatni az étrendükbe!
2023. június 3. ● Hamu és Gyémánt
4 élelmiszer, amit érdemes a terhesség alatt fogyasztani
Hamu és Gyémánt

A növényeknek, akárcsak nekünk, sok törődésre van szükségük ahhoz, hogy jól fejlődjenek, az olyan alapvető dolgoktól kezdve, mint a napfény és a víz, a trágyázás, a metszés és az átültetés.
2023. június 3. ● Kovács Emese
6 dolog, amit meg kellene csinálnod a szobanövényeiddel az…
Kovács Emese

A test megfelelő fenntartása papíron egyszerűnek tűnik: ha éhesnek érezzük magunkat, eszünk, leöblítjük valamilyen folyadékkal, majd pár óra múlva újrakezdjük. Néha viszont a testünk üzenetei nem feltétlen pontosak – ezek a téves riasztások pedig a lehető legrosszabbkor történhetnek, például az…
2023. június 3. ● Hamu és Gyémánt
6 magyarázat, hogy miért érzed magad éhesnek reggelente
Hamu és Gyémánt

Gondolkodtál már azon, hogy kutyád miért eszi meg a szépen nyírt gyepet, vagy miért rágcsálja a füvet a kutyaparkban?

A kínai tudósok megkezdték egy 10 ezer méteres lyuk ásását a Földbe, ami a legmélyebb, amit valaha megkíséreltek az országban.
2023. június 2. ● Hamu és Gyémánt
Kína 10 ezer méteres lyukat ás, hogy elérjék a Föld egyik…
Hamu és Gyémánt

Egy eszement teória szerint a Nemzetközi Űrállomás, amely már jóval több mint két évtizede kering a Föld körül, valójában egy víz alatti hollywoodi hangszínpad.
2023. június 2. ● Hamu és Gyémánt
Újabb bizarr teória: a Nemzetközi Űrállomás valójában a víz…
Hamu és Gyémánt

A munka, az iskola, a gyerekek, a háziállatok és egyéb kötelezettségek között könnyen lehet, hogy úgy érzed, alig van egy perced magadra. Így nem csoda, hogy az olyan megoldhatatlannak tűnő feladatok, mint a ház takarítása, néha háttérbe szorulnak.
2023. június 1. ● Hamu és Gyémánt
Orosz kémdelfin vagy egy szerelmes beluga járja a svéd…
Hamu és Gyémánt

Ettől függetlenül még mindig nem ajánlott csak és kizárólag a mesterséges intelligenciának hinni az orvosszakmai tanácsoknál.
2023. május 31. ● Hamu és Gyémánt
Egy kutatás szerint empatikusabb és felkészültebb a ChatGPT…
Hamu és Gyémánt

Nem kell túlságosan szentimentálisnak lennünk ahhoz, hogy a csillagos eget kémlelve valami csoda részeinek érezzük magunkat. Varázslatos látvány, amit sokszor evidenciaként kezelünk, pedig a valóság ennél sokkal szomorúbb. Egyes tanulmányok ugyanis azt jósolják, hogy 20 éven belül búcsút inthetünk…
2023. május 31. ● Hamu és Gyémánt
20 éven belül búcsút inthetünk a csillagos égboltnak
Hamu és Gyémánt

A csillagászok azt találták, hogy az idegen csillagrendszerekből származó objektumokat akár a Föld gravitációja is befoghatja, ami miatt akár több millió évig is a bolygónk körül keringenének. A május 17-én közzétett új tanulmány szerint azonban a legtöbb ilyen objektum valószínűleg túl kicsi lenne…
2023. május 30. ● Hamu és Gyémánt
Akár idegen csillagrendszerekből érkezett objektumok is…
Hamu és Gyémánt

Még most sem késő belekezdeni egy gyors eredményt hozó edzéstervbe, hogy lapos hassal és formás lábakkal villoghass a vízparton a nyáron! Akkor sincs gond, ha nem csíped az edzőtermeket, az otthoni edzés mellett számos meggyőző érv szól: könnyen elérhető, megfizethető, és akár pizsamában is…
2023. május 30. ● Kovács Emese
6 gyors és egyszerű otthon végezhető gyakorlatsor a nyári…
Kovács Emese

Tisztában vagyunk vele, hogy menyire fontos naptejet használnunk nyáron, és igyekszünk is eleget tenni ennek, amikor hosszabb időt töltünk a szabadban. Ennek egyik fő oka kétségkívül a bőröregedéstől való félelem.
2023. május 30. ● Kovács Emese
5 fontos tudnivaló a napfényvédőkről még a kánikula beállta…
Kovács Emese




