
A csillagászati nyár az északi féltekén a Mars, a Vénusz és a ragyogó félhold együttállásával kezdődik, mely 2028-ig fog tartani.
2023. június 20. ● Kovács Emese
Itt a nyári napforduló − érdemes lesz az égre nézni ezen az…
Kovács Emese

Egy új tanulmány szerint légutaink eltömődnek mikroműanyagokkal, mivel óránként körülbelül 16,2 bitet lélegzünk be belőlük. Ez egy bankkártya értékű mikroműanyagot jelent hetente.

A felszín alatti vizek túlzott felhasználása nem csak azokat a területeket érinti, amelyek hamarosan vízhiánnyal szembesülhetnek (vagy már szembesültek), hanem az egész bolygóra is hatással van, derül ki a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent tanulmányból.
2023. június 19. ● Hamu és Gyémánt
Annyira kiszipolyoztuk a Föld vízkészletét, hogy megbillent…
Hamu és Gyémánt

Folyamatosan csökken a kifogásolt vízminőségű strandok száma, de még mindig van három magyar strand ebben a kategóriában.
2023. június 19. ● Hamu és Gyémánt
Egyre jobbak a magyar vizek, de 3 népszerű strand még…
Hamu és Gyémánt

Van egy másik bolygó, amiből akár a Föld is létrejöhetett volna, ha az égitestek evolúciója másképp alakul. Ehhez képest most meglehetősen cudar körülmények uralkodnak rajta.
2023. június 19. ● Kovács Emese
Horrorkörülmények uralkodnak a felszínén, mégis alkalmas…
Kovács Emese
2023. június 18. ● Hamu és Gyémánt
Tényleg hadat üzentek a kardszárnyú delfinek: videón az…
Hamu és Gyémánt

Kiszakadsz a hétköznapokból egy időre, majd újult erővel térsz vissza a megszokott munkahelyi rutinba. Ismerős ez az érzés, ugye?

Új elmélet született Tutanhamon, Egyiptom egyik leghíresebb fáraójának halálának okáról. Korábban felmerült, hogy a fárató maláriafertőzés következtében halt meg 19 évesen, de egy tudós egy jóval merészebb ötlettel állt elő: Tutanhamon halálában az alkohol is közrejátszhatott.
2023. június 17. ● Hamu és Gyémánt
Talán az eddigi legmerészebb elmélet Tutanhamon haláláról
Hamu és Gyémánt
2023. június 16. ● Kovács Emese
Te is szeretsz sokáig fennmaradni éjszaka? Van egy rossz…
Kovács Emese
2023. június 16. ● Hamu és Gyémánt
Az amerikai légierő megállította volna a Föld forgását – az…
Hamu és Gyémánt

Akármennyire is abszurdnak tűnik, igenis meg lehet mérni a Föld tömegét, sőt: az ehhez szükséges módszert több száz évvel ezelőtt fejlesztették ki.
2023. június 15. ● Hamu és Gyémánt
Évtizedekig vakarták a fejüket a tudósok, végül csak…
Hamu és Gyémánt

A memóriavesztés első számú oka egyszerűen az öregedés, gondolnánk, egy kis feledékenység pedig teljesen normális.
2023. június 15. ● Kovács Emese
A feledékenység ellenszere − 3 módszer, amivel megelőzhető…
Kovács Emese

Az úszás fantasztikus mozgásforma, amely számos előnnyel jár mind a test, mind az elme számára. Bár a medence is jó választás a célra, az óceán egészen új dimenzióba emeli az úszás élményét.
2023. június 14. ● Kovács Emese
Immunerősítés és hámlasztás − az óceánvíz több előnnyel…
Kovács Emese

Nir Eyal egy időgazdálkodásról szóló könyv szerzőjeként általában sok időt tölt annak kutatásával, hogy az olyan szupermenők, mint Bill Gates és Elon Musk hogyan strukturálják a napjaikat.
2023. június 14. ● Kovács Emese
Itt a nyári szünet! − 3 profi tipp, hogy a te gyerekeid se…
Kovács Emese

Valószínűleg minden kutyatartó tisztában vele, hogy nem ajánlott kedvencének (pláne, ha kölyök) csirkecsontot adni. De mi a helyzet a többi húsféléből származó csontokkal?
2023. június 14. ● Hamu és Gyémánt
Ne kockáztass: csontfajták, amik tiltólistásak a kutyák…
Hamu és Gyémánt

Készen állsz a nyári szépségápolási rutin cserére? Ahogy a hőmérséklet kezd emelkedni, itt az ideje, hogy az évszakhoz illően megváltoztasd a szépségápolási szokásaidat, és a nehéz termékeket könnyű formulákra cseréld.
2023. június 13. ● Kovács Emese
Miért őszülünk? − a tudósok rájöttek, mi áll a rettegett…
Kovács Emese

A tudósok nemcsak azt fedezték fel, hogy az állatok gyorsabban öregednek, ha nincs elég ebből az aminosavból a szervezetükben, hanem azt is, hogy a szájon át szedett kiegészítők késleltethetik az öregedést és növelhetik az egészséges élettartamot.

Szinte nincs olyan ember, aki ne fogyasztott volna már a kelleténél több alkoholt, aminek az eredménye egy elviselhetetlen másnap lett. Persze mindenkinek megvan a saját gyógymódja, de ez nem biztos, hogy tudományosan is alátámasztott. A The Manual kérdezte meg két orvosi szakértőt a témában.
2023. június 13. ● Hamu és Gyémánt
Gyötör a másnap? Az orvosok szerint ezekkel a praktikákkal…
Hamu és Gyémánt

A szemöldök az emberi test egyik legérdekesebb, mégis legfeltérképezetlenebb része, azonban néhány kutató most áttörő eredményt érhetett el ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.
2023. június 13. ● Hamu és Gyémánt
Közelebb kerültünk a titokhoz: ezért ilyen furcsa az…
Hamu és Gyémánt

Az emberi hibernáció csupán a sci-fik klasszikus trópusának tűnik, pedig közelebb vagyunk a valódi lehetőségéhez, mint gondolnád.

Ugyan a Pentagon már a nyilvánossággal is megosztja az azonosítatlan légi jelenségekkel kapcsolatos jelentéseit, volt idő, amikor szinte semmilyen nyilvános vizsgálatot nem rendeltek el egy-egy megmagyarázhatatla eset után, pedig többször is kiderült már: az Egyesült Államok is aktívan kutatta és…
2023. június 11. ● Hamu és Gyémánt
Titkolnak valamit? Az 5 leghitelesebb modern UFO-észlelés
Hamu és Gyémánt

Egy nyelvtörténettel foglalkozó Youtube-csatorna érdekes videót készített arról, miként beszélhettek az ókori egyiptomiak.

Azt már régóta tudjuk, hogy az űrutazás komoly hatással van az emberi testre – így az agyra is –, most azonban a kutatók egy nagyon érdekes aspektusból vizsgálták meg a kérdéskört.
2023. június 11. ● Hamu és Gyémánt
Szó szerint felmegy az agyvizünk – ilyen hatással van az…
Hamu és Gyémánt

Tavaly októberben érte a Földet minden idők legfényesebb robbanása, mely BOAT néven vált ismertté. A tudósok azóta azon fáradoztak, hogy magyarázatot találjanak rá.
2023. június 11. ● Kovács Emese
Végre megoldódott a valaha látott legfényesebb űrrobbanás…
Kovács Emese

A brit általános iskolák körében végzett felmerés eredményei szerint a kisiskolás korú gyermekek között egyre többször fordul elő bántalmazás.
2023. június 10. ● Hamu és Gyémánt
A koronavírus-járvány óta a gyerekek sokkal többet bántják…
Hamu és Gyémánt

A Föld magjában rejtőző titokzatos óriási objektumokról számos elmélet született, azonban egy új hipotézis minden eddiginél merészebb állításokkal van tele.
2023. június 9. ● Hamu és Gyémánt
Tényleg egy ősi bolygó maradványai rejtőznek a lábunk alatt?
Hamu és Gyémánt

Egy interaktív térkép bemutatta, hol, mikor és milyen körülmények között fordulnak elő cápatámadások világszerte. Mint kiderült: szinte nulla az esélye annak, hogy cápatámadásba keveredünk. A térképet készítők szerint, amikor az ember-cápa viszonyról beszélűnk, úgy tűnik, hogy felcseréljük a…
2023. június 9. ● Hamu és Gyémánt
Bátran böngésszük át ezt a cápatámadási térképet a nyugodt…
Hamu és Gyémánt

A csillagászok felfedeztek egy, a Földdel szinkronban a Nap körül keringő objektumot, amelyet „kvázi-holdnak" is lehet nevezni, és mint kiderült: az újabb kozmikus kísérőnk már az időszámításunk előtti időkben is velünk volt.
2023. június 8. ● Hamu és Gyémánt
Megtalálták a Föld másik holdját, ami már évezredek óta…
Hamu és Gyémánt




