vizsla a búza között

Úgy tűnik, hogy az okosabb kutyáknak ez az egy közös jellemzőjük van

Van a kutyáknak egy nagyon különleges és igazán ritka csoportja, amelyet a kutatók tehetséges szótanulónak neveznek. Ők azok, akik képesek megtanulni több játék nevét is.



Ezeket a neveket gyorsan megtanulják, és hónapokig emlékeznek rájuk.

Egy új tanulmányban magyar szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy ezek a tehetséges szótanulók rendelkeznek-e valamilyen különleges személyiségjegyekkel a többi kutyushoz képest – számolt be róla a ScienceAlert.

Mint kiderült, igen. 21 intelligensebbnek vélt kutya és 144 átlagos eb elemzése során, kiderült, hogy a tehetségesebbeket a gazdáik játékosabbnak ítélték, mint a többi kutyát.

Ez a tanulmány azt mutatja, hogy összefüggés van a rendkívül magas szintű játékosság és a kutyák tárgyi verbális címkék megtanulásában való tehetsége között

– nyilatkozta Miklósi Ádám etológus.

Border collie-kat használtak a tanulmányhoz, mivel a legtöbb tehetséges szótanuló ebből a fajtából származik. A border collie-k szintén munkakutyák, amelyekről köztudott, hogy eleve játékosabbak.

A kutyatulajdonosok által kitöltött kérdőívek alapján a játékosság volt az egyetlen olyan tulajdonság, amelyben az intelligensebb négylábúak különbséget mutattak.

Érdekes módon korábban azt is feltételezték, hogy a tehetséges emberek egyik meghatározó tulajdonsága az élményekre való nyitottságuk, ami ebben az esetben a játékosságot jelképezi. A kutatócsoport úgy véli, hogy a vizsgálat további tanulmányokhoz vezethet, amelyek a tehetség és a személyiség közötti kapcsolatot vizsgálják.

Az egyik kérdés, amelyet a jövőben meg lehetne vizsgálni, hogy pontosan miért van ez az összefüggés. Lehet, hogy a tehetség hajtja a játékosságot, vagy éppenséggel a játékosság a tanulást?

Amikor a szótanuló kutyákról kiderül, hogy képesek több tárgy nevére is emlékezni, ez játékos szociális kontextusban történik. Más szóval, a játékosabb kedvenceknek talán több lehetőségük is van a tanulásra, mert állandóan bohóckodnak. Mi több, a játékos ebekről köztudott, hogy gyorsabban felveszik a szemkontaktust az emberrel. Ez egy másik olyan tulajdonság, amely ahhoz vezethet, hogy extra tanulási lehetőségeket kapnak, mivel a kommunikáció gyorsabban létrejön.

Fontos, hogy a játékosság és a tehetség közötti pozitív kapcsolat a tárgyi címkék tanulása során két meglehetősen eltérő módon alakul ki, amelyek nem feltétlenül zárják ki egymást

– írják a kutatók a közzétett tanulmányukban.

Először is lehetséges, hogy egyes egyedek genetikailag hajlamosabbak a több játékra. Másodszor pedig, néhány Border Collie-tulajdonos talán tisztában van azzal, hogy a fajta a játékosságáról ismert, és arra ösztönzi még inkább az ebet. Itt a környezeti tényezők (a tulajdonos) az, ami a túlzott játékra buzdít.

A kutatók azért állították fel ezeket az ellentétes hipotéziseket, hogy megmutassák, további vizsgálatokra lesz szükség annak megértéséhez, hogy a játékosság a kutyák tehetségesebb voltának következménye, vagy éppen fordítva.

A figyelmetekbe ajánljuk