paradicsomok

Előkerültek a Nemzetközi Űrállomáson eltűnt paradicsomok, a látvány sokkoló – videó!

Rengeteg tudományos kísérlet folyik a Nemzetközi Űrállomáson, melyek közül talán az egyik legérdekesebb azt vizsgálja, hogy milyen eredménnyel lehet nem földi körülmények között zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni. Persze a vizsgálatok kiértékeléséhez az is kell, hogy a leszüretelt terméseket ne veszítsék szem elől az asztronauták. Frank Rubio űrhajós azonban nem volt kellőképp figyelmes.


A NASA által közzétett felvételeken azt a két apró paradicsomot láthatjuk, melyek még tavasszal vesztek el, miután Rubio – a szüretelést követően – zacskóba tette őket. A tervek szerint a Red Robin koktélparadicsomokból mindenki kapott volna egy mintát, hogy elvégezze a megfelelő vizsgálatokat, az űrhajós példányai azonban eltűntek.

A tasak csak most került elő, benne a meglepően jó állapotú zöldségekkel.

Némi elszíneződésen kívül nem volt rajtuk látható semmilyen gombásodás

– írták közleményükben a NASA illetékesei.

A Space.com információi szerint a fent dolgozó asztronauták az eXposed Root On-Orbit Test System kísérlet részeként kezdtek még tavaly zöldségeket termeszteni és szaporítani.

Ezt is nézd meg! A NASA összedobott egy galériát a húsz éves Nemzetközi Űrállomásról

A megtalálás egy vidám pillanat volt Rubio számára, igaz, ezt már a Földön élte meg, ugyanis azóta hazatért egyéves küldetéséről. A NASA hozzátette, hogy az ISS-en történő élelmiszer-termesztés valódi célja, hogy olyan technikákat gyakoroljanak, amelyeket a jövőben Hold- és a Mars-expedíciók során is használhatnak.

Az űrhajósok szerint a projekt mentálisan is jó hatással van rájuk, úgy érzik ugyanis, hogy a kertészkedéssel töltött idő növeli az életminőségüket az űrben, továbbá fokozza a moráljukat.

A figyelmetekbe ajánljuk