mars

A NASA végre rájött, mi volt az a furcsa spagetti, amit a Marson találtak

A múlt hónapban a NASA Perseverance roverje egy titokzatos, tésztaszerű tárgyat észlelt a Marson.


A tárgyat, amely valamiféle kusza zsinórkötegnek tűnt, először július 12-én rögzítette a marsjáró kamerája, majd négy nappal később rejtélyes módon eltűnt.

A NASA kitartott amellett, hogy a tárgy földi eredetű, és úgy vélték, valószínűleg egy darab zsinór az ejtőernyőből vagy a leszállórendszerből, amely leeresztette a Perseverance rovert a földre.

NASA/JPL-Caltech

Most pedig kiderült, hogy az űrügynökség nem is járt olyan messze. Az ismeretlen tárgy nem más, mint egy darab Dacron-háló.

A dakron egy poliészterszál, amelyet a hőtakarók hálójaként használnak, és bár most felismerhetetlennek tűnik, ez azért van, mert jelentős bomláson ment keresztül, ami arra utal, hogy erős erőknek volt kitéve.

Amikor a Perseverance marsjáró tavaly februárban leszállt a Marsra, a belépő és leszálló (EDL) hardvere elrepült, hogy biztonságos távolságban zuhanjon le. Az EDL becsapódása törmelékeket szórt szét a Mars felszínén, és innen származik a Dacron-háló is.

A rovertől mintegy 2 kilométerre találták meg, valószínűleg a szél miatt juthatott ennyire messzire.

A legtöbb esetben egy köteg poliészter zsinór, ami a Mars körül száguldozik, ártalmatlan, de a NASA ezt az esetet most komolyan veszi. A csapat tagjai ugyanis folyamatosan vizsgálják az anyagról készült fotókat, mivel az potenciális szennyeződési forrást jelenthet a mintacsövek számára.

Fennáll annak a veszélye is, hogy a felaprított anyag magába a Perseverance roverbe gabalyodik, de a NASA mérnökei szerint ez a kockázatot alacsony.

(Futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk