Naprendszer
Illusztráció: Shutterstock/AI

Illusztráció – a tartalmat mesterséges intelligencián alapuló képalkotó rendszer hozta létre.

A titokzatos kilencedik bolygó akár 700-szor messzebb lehet a Naptól, mint a Föld

A csillagászok sokáig arról vitatkoztak, hogy a Plútó bolygó-e vagy sem, de az utóbbi időszakban sokkal nagyobb figyelmet kap Naprendszerünk – egyelőre csak feltételezett – kilencedik bolygója. A planéta létezésére ugyan kézzelfogható bizonyítékunk még nincs, de az Interesting Engineering szerint minden eddiginél közelebb kerültünk a felfedezéséhez.


A portál információi szerint egy nemzetközi kutatócsoport a lehetséges kilencedik bolygót azonosította, amely két infravörös kép összehasonlítása után tűnt ki a háttérből. A jelenség különlegessége, hogy az égitest pozíciója 23 év alatt elmozdult, ami egy távoli, lassan keringő bolygóra utalhat.

Ez is érdekelhet! Eső és hó is eshetett a Marson évmilliárdokkal ezelőtt

A kutatók az 1983-as IRAS műhold képeit vetették össze a 2006-os japán AKARI műhold adataival. Egy objektum, amelyet az IRAS rögzített, az AKARI képein már nagyjából egy fokkal távolabb jelent meg – ez pedig pontosan akkora elmozdulás, amekkorát a kilencedik bolygó feltételezett pályája alapján vártak a tudósok.

A portál emlékeztet, hogy ez a fajta mozgás kulcsfontosságú, mert

ha valami ilyen lassan halad, az valószínűleg rendkívül távol van, és minden bizonnyal a Nap körül kering.

Naprendszer

A becslések szerint a kilencedik bolygó tömege akár nagyobb is lehet, mint a Neptunuszé

Fotó: Shutterstock

A becslések szerint a titokzatos bolygó tömege akár nagyobb is lehet, mint a Neptunuszé. Ez azért meglepő, mert a kilencedik égitestre sokáig csak „szuperföldként” hivatkoztak, azt feltételezve, hogy méretét tekintve leginkább a nekünk otthont adó bolygóra hasonlít.

A számítások alapján ráadásul a pályája is elképesztően elnyújtott: a Naphoz legközelebb 280 csillagászati egységre (AU), legtávolabb viszont 1120 AU-ra kerülhet.

Ez több mint 105 milliárd kilométer és azt jelenti, hogy a titokzatos égitest hétszázszor olyan távol fekszik a Naptól, mint a Föld.

Ez a távolság a szakértők szerint egyértelműen felveti annak a lehetőségét, hogy a rejtélyes planéta nem a Naprendszerünk szerves, veleszületett része, sokkal inkább egy olyan égitest, ami egyszerűen „hozzácsapódott” a mi csillagrendszerünkhöz.

Ezt is olvasd el! Lassul a Föld forgása, ami az oxigénre is hatással van

Akárhogy is, az biztos, hogy ha valóban bolygóról van szó, akkor ez lenne az első olyan planéta, amelyet nem véletlenül vagy közeli pályák vizsgálatával fedeznek fel a tudósok, hanem közvetett bizonyítékok alapján.

A figyelmetekbe ajánljuk