Geovihar a Napon

Több geomágneses vihar is eléri a Földet a következő napokban

Naprendszerünk központi csillaga továbbra is furcsán viselkedik, a tudósok ugyanis január közepe óta szinte minden nap napkitöréseket észlelnek az égitest felszínén. Ez persze azt is jelenti, hogy valamikor el kellett jönnie annak a pillanatnak, amikor Földünket is eléri egy-egy ilyen geomágneses vihar. A csillagásztársadalom jelentős tagjai már meg is adták a pontos dátumot erre vonatkozóan, mely alapján úgy tűnik, hogy a következő pár napban számíthatunk az eseményre.



Hivatalosan az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA)) Űridő-előrejelző Központjának, valamint a brit Met Office által közösen kiadott figyelmeztetéséből derül ki, hogy március közepén enyhe és közepes erejű geomágneses viharokra számíthatunk – írja a ScienceAlert.

A közleményből azt is megtudhatjuk, hogy aggodalomra semmi okunk, már csak azért sem, mert az elmúlt napokban már el is érte bolygónkat néhány enyhe és mérsékelt besorolású geomágneses vihar, melyek az ötfokozatú napvihar-skálán a G1-es, valamint G2-es szintet érték el.

Ezen a fokozaton a nagyfrekvenciás rádiójelek nagy szélességeken némileg romolhatnak, a műholdak esetében a légellenállás változása miatt előfordulhat, hogy korrekciós intézkedésekre lesz szükség, valamint az elektromos hálózat ingadozása és a vándorló állatok tevékenységének bizonyos mértékű megzavarása is előfordulhat, de mindennapi tevékenységeinket nem befolyásolják ezek a napviharok.

Ezen kívül előfordulhat még, hogy a sarki fény (aurora borealis) és az ausztrál sarki fény (aurora australis) felerősödik.

Napunk megnövekedett aktivitásának oka egyszerűen megmagyarázható: csillagunk 11 éves aktivitási ciklusokon megy keresztül, amelyeknek van egy markáns csúcspontja és egy mélypontja, amelyeket napmaximumnak és napminimumnak nevezünk. A napminimum, amikor a Nap mágneses mezeje a leggyengébb, akkor következik be, amikor a Nap mágneses pólusai helyet cserélnek. A legutóbbi napminimumra 2019 decemberében került sor.

Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy jelenleg a napmaximum irányába tartunk. Mivel a Nap mágneses mezeje irányítja az égitest aktivitását, a napfoltok és napkitörések növekedése természetes folyamat.

A napmaximum csúcsára 2025 júliusa körül kerül sor. Nehéz megjósolni, hogy egy adott ciklus mennyire lesz aktív, de vannak arra utaló jelek, hogy talán az eddig feljegyzett legerősebb ciklusba lépünk be.

A figyelmetekbe ajánljuk