Történelmi fotók: a Marson repkedő helikopter űrhajóroncsot kapott lencsevégre
NASA/JPL-Caltech

Történelmi fotók: a Marson repkedő helikopter űrhajóroncsot kapott lencsevégre

A NASA marsjáró helikoptere, az Ingenuity hivatalosan is felfedezte annak az ejtőernyőnek maradványait, amely lehetővé tette számára, hogy több mint egy évvel ezelőtt, a sokkal nagyobb Perseverance-roverrel együtt földet érjen a vörös bolygó felszínén.


A hónap elején a rover árbockamerája által készített felvételeken látszottak az ejtőernyő maradványai, becslések szerint fél mérföld távolságból. Most azonban sokkal közelebbi és részletesebb képet kaphattunk a hátsó burkolatról – amely megvédte a marsjárót a marsi légkörben való leereszkedés során –, valamint a távolabbi eldobott ejtőernyőről.

Ha ezek megerősítik, hogy a rendszereink úgy működtek, ahogyan azt gondoljuk, vagy akár csak egy olyan mérnöki információval szolgálnak, amelyet felhasználhatunk a Marsra történő mintavétel tervezéséhez, az csodálatos lesz. Ha pedig nem, a képek akkor is fenomenálisak és inspirálóak.

– nyilatkozta Ian Clark, a NASA dél-kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) munkatársa, a Perseverance korábbi rendszermérnöke.

Az Ingenuity a legutóbbi, 26. repülése során tehát találkozott a Perseverance belépő, ereszkedő és leszálló (EDL) hardverével, az ejtőernyőkkel és a hátsó burkolattal.

A marsi helikopter minden várakozást felülmúlt, hiszen messze túlszárnyalta az eredetileg tervezett öt repülést. Így helyénvaló, hogy visszatérjen a leszállás helyszínére, hogy befejezze a győzelmi kört.

A figyelmetekbe ajánljuk