Úgy tűnik, hamarosan tényleg megdől a világ legidősebb fájának rekordja
Shutterstock

Illusztráció

Úgy tűnik, hamarosan tényleg megdől a világ legidősebb fájának rekordja

Még mindig nem tudni, valóban a legidősebb fáról van-e szó, de a tudósok izgatottak.

Tavaly már mi is beszámoltunk arról a spanyolul Alerce Milenariónak is nevezett tűlevelű fáról, amely Jonathan Barichivich, a párizsi Éghajlat- és Környezettudományi Laboratórium chilei tudósa szerint a a világ legöregebb fája lehet. A chilei tudós szerint a „Dédnagyapának" becézett, négy méter vastag törzsű patagónciprus5484 éves is lehet, vagyis legalább 600 évvel idősebb, mint a korábbi csúcstartó.

Barichivich még 2020-ban vett mintát a fából, de az általa használt fúróval nem tudott a középpontjáig eljutni. Ezután számítógépes modellek segítségével a környezeti tényezők és a véletlenszerű eltérések figyelembevételével határozta meg a fa korát.

Olvasd el ezt is! Az ősfák tartják életben erdőinket

Becsléseik szerint a kivett mintájuk még így 2400 éves volt, és Barichivich szerint a lehetséges pályák 80 százaléka azt mutatja, hogy a fa kora valóban eléri az 5000 évet.

A fát egyébként még Anibal Henriquez parkőr fedezte fel 1972-ben. Henriquez 16 évvel később szívrohamban halt meg, az AP cikke szerint viszont nem akarta, hogy a turisták megtudják a fa helyét, mert tisztában volt vele, milyen ritkaságra bukkant.

A Barichivich által végzett tanulmány izgalmat keltett a tudományos körökben, mivel a dendrokronológia – a fák évgyűrűinek keletkezési idejére történő datálási módszere – kevésbé pontos az idősebb fák esetében, mivel sokuknak korhadt a belseje Ráadásul nem csupán egy új rekordról lehet szó, hiszen a fa rengeteg értékes információt tartalmazhat. Olyan történelmi és éghajlati eseményeket is rejthet, amelyről a tudósok eddig nem tudtak – Barichivich ezért amolyan időkapszulaként tekint a fára.

Ha eredményei beigazolódnak, akkor az Alerce Milenario 600 évvel öregebb a Kaliforniában található, Matuzsálem néven ismert, 4853 éves simatűjű szálkásfenyőnél, amelyet jelenleg a legidősebb fának tartanak.


A figyelmetekbe ajánljuk