A Facebookon és az iNaturalist természetmegfigyelő hálózaton keresztül megosztott fényképek segítettek a tudósoknak felmérni, hogy egy bizonyos bálnafaj miképp boldogul Új-Zéland partjainál.
A természetvédelmi minisztériummal együttműködve végzett és az Ocean & Coastal Management című folyóiratban közzétett tanulmányból kiderül, hogy a déli simabálnák a vártnál lassabban alakítják ki újra élőhelyüket – kezdi a PsyOrg.
A kutatást Annabelle Cranswick, az Aucklandi Egyetem Természettudományi Karának mesterszakos hallgatója vezette. A bálnaészlelések száma 2003 és 2010 között emelkedett, de ez a pozitív tendencia nem volt tartós, sőt egyre kétségbeejtőbb az elmúlt években. Ez pedig mindazok ellenére van így, hogy történt néhány nagy visszhangot kiváltó esemény, mint például Matariki, a déli simabálna felbukkanása, amely 2018-ban Wellington kikötőjében időzve ragadta meg a nemzet szívét.
A közösségi médiában és a civil tudósok által küldött fotók nagyon fontosnak bizonyulnak számunkra, hogy nyomon követhessük a helyreálló bálnák populációit. Felmérhetjük, milyen fajtájúak és hogy mennyi ideig tartózkodnak egy adott területen. Még egy távoli fotó is hasznos lehet, amely csak egy egyed bizonyos részét mutatja. Jelen esetben már a fején lévő fehér foltok, az úgynevezett bőrkeményedések, a lapos hát, amelyről hiányzik a hátúszó, vagy akár a nagy, lapát alakú mellúszó alapján is felismerhetjük a déli simabálnát.
– nyilatkozta Cranswick.
A populáció demográfiájára vonatkozó információk segítik a természetvédelmi erőfeszítéseket. A Facebook és az iNaturalist fotói kiegészítették a Department of Conservation-Te Papa Atawhai adatbázisát, amely nagyrészt a civil tudósok bálnaészleléseire támaszkodik. A tudósok 11 év alatt (2011-2021) 116 észlelésre összpontosítottak az új-zéland partjaihoz közeli vizeken, beleértve az északi (Te Ika a Māui), a déli (Te Waipounamu) és a Stewart (Rakiura) szigeteket.
Tíz évnyi közösségi médiaadatot néztünk át, hogy ezeket az észlelési jelentéseket kiszűrjük. Nagyon kevés bálnakutató és -őr van szétszórva az országban, ezért a nyilvánosságra támaszkodunk
– mondta Hannah Hendriks, a Természetvédelmi Minisztérium tengerbiológusa.
Egy amatőr természetfotós, készítette például az egyik fotót, amely végül bekerült a tanulmányba. A férfi tavaly augusztusban közel egy órát vezetett, hogy megfigyeljen egy bálnát és borját Sumnerben, a képeit a Facebookon keresztül osztotta meg. Míg egy másik lelkes bálnabarát 2018 szeptemberében készített felvételeket egy déli simabálnáról, amint az a szörfösöktől pár méterre a hullámokban lubickol.
A fajtát a kihalás szélére vadászták, és a globális számuk 500-ra csökkent. Még 2009 körül a becslések szerint 2200 bálna tartózkodott Új-Zéland vizein, a szubantarktikus Auckland-szigetek (Maungahuka) és a Campbell-sziget (Motu Ihupuku) között mozogva.
A kutatók azonban pozitívak, és úgy vélik lassan helyreáll a populáció.
