fekete kígyó

Különféle protézisek segítségével tanítanak meg kígyókat járni

2022. Most már lábakat adnak a kígyóknak. Vagy ahogy egy tudományos vlogger állította, „visszaadják" nekik a lábukat. Szép és jó, de ugyan erre mi szükség?



Egy nemrég feltöltött YouTube-videóban láthatjuk, amint az alkotó és bevallottan kígyóbarát Allen Pan elárulta, hogy nagyon sajnálja a kígyókat, mert azok elvesztették a lábaikat az evolúció miatt. Hogy helyrehozza ezt az igazságtalanságot, egy robotikus exoskeletont készített nekik.

Az eredmény pedig egy elképesztően bolondos, 3D nyomtatott exoskeleton, amely lehetővé tette egy szerencsés piton számára, hogy járkáljon.

Pan rámutatott arra a tényre, hogy a kígyók lábai nem tűntek el teljesen, hiszen méhen belül is léteznek, és amikor megszületnek, láthatóak csökevényes lábszerű struktúráik.

Kiderült, hogy a kígyóknak embrióként két lábuk van, de a DNS-ük teljesen félrecsúszott, így a gének, amelyeknek két lábat kellene növeszteniük, helyette két péniszt növesztenek. Azon pedig nyilvánvalóan nem tudnak járni

– tette hozzá.

Egy kezdeti próbálkozás után, Pan megállapodott az exoskeleton 2.0 változatában, amely négy lábbal – kettő elöl és kettő hátul, ami hasonló a nyugati háromujjú szkinkhez vagy a gyíkokhoz – és egy hosszú csővel rendelkezik, amelybe a kígyók könnyedén be- és kiszállhatnak, ahogy nekik tetszik.

A felszerelés teszteléséhez Pan felvette a kapcsolatot egy kígyótenyésztővel, és sikerült egy nagy és gyönyörű sárga gömbpytont beültetnie a protézisbe, amely a lábakon száguldozott. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a férfit arról, hogy a kígyók valóban vissza akarják kapni a lábaikat.

(Futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk